Startvonalon a Makrovirka

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával a RENEXPO megnyitásának napján, 2011. május 5-én került aláírásra a Makrovirka-projekt nevezése, amellyel Magyarország 27 uniós tagállam mellett az EU Bizottság NER 300-as pályázatán indul” – tudta meg az OGH Hírügynökség Dr. Nagy Józseftől, a projekt vezetőjétől.

A projekt az uniós pályázaton a megújuló energiák hasznosításán belül a Megosztott megújuló energia – gazdálkodás (intelligens hálózatok), városi környezetben alkategóriában indul. A NER 300-as pályázati rendszerben mintegy 4,5 milliárd eurós pályázati összeg kerül majd szétosztásra két fordulóban, az első fordulóban 42 nyertes pályázatot hirdetnek.

Magyarország jelenlegi helyzetét tekintve azonban a Makrovirka másik célkitűzésének teljesülése még látványosabb eredményt hoz majd: a településekhez illeszkedő energiatermelés optimalizálása ugyanis nemcsak a megújuló energia felhasználását, az üvegházhatású gázok kibocsátásának redukálását és a költségek csökkentését eredményezik, hanem egyben munkahelyeket is teremt, valamint a társadalmi integrációt is segíti. A RENEXPO 2011 régiós fejlesztésekre fókuszáló május 6-i konferenciájának bevezetőjében Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára tartott előadást Magyarország zöldgazdaság stratégiájának kidolgozásáról. Ezt követően került részletes ismertetésre a már aláírt Makrovirka-projekt Dr. Nagy József, a projekt vezetője előadásában – hívta fel az OGH Hírügynökség figyelmét Varga István, a megújuló energia szakkiállítás és konferencia szakmai igazgatója.
Magyarország az EU-hoz való csatlakozása óta a megújuló energiaforrások hasznosítása területén látványos fejlődésen ment át mind az anyagtudományok, mind az energetika területén. Ezt igyekszik demonstrálni az uniós pályázaton induló projekttel, mellyel Magyarország zéró emissziós közlekedési infrastruktúrájának alapjait is le kívánják rakni. A projekt összetett, hiszen a megújuló energiaforrásból (RES) történő energia termelését, valamint a felhasználást célzó járműveket, töltőállomásokat és az egészet összefogó intelligens irányítórendszert is magába kell foglalja. „Hosszas előkészületek után azonban jó eséllyel indul a megmérettetésen, hiszen a kiírásnak megfelelő technikai újítások, hatástanulmányok és irányítórendszer is készen áll” – mondta a Makrovirka-projekt vezetője.
A Makrovirka fogalma a Virtuális Makrohálózatok Mérlegköri Klaszterének rövidítéséből ered, feladata a centralizált villamosenergia-ellátó rendszerek és a decentralizált, megújuló energiákat hasznosító energiatermelők integrálása intelligens irányítórendszer (smart grid) segítségével, önálló mérlegkörben. A Makrovirkának létezik már vidéki településekre (Mikrovirka) és elmaradott, hátrányos helyzetű közösségekre szabott változata is (Romavirka).

„Az energiatermelés optimalizálása más és más egy város, és egy vidéki település esetében, míg előbbiben az úgynevezett okos mérő- és irányítórendszerek kerülnek előtérbe, addig egy vidéki településnél a szél-, napenergia a jobban kihasználható. A leszakadó, kifejezetten hátrányos településeken a biomassza, biogáz az optimális, hiszen egyben munkát is ad az ott élőknek a növényi alapanyag előállítása, összegyűjtése, beszállítása miközben nem igényel speciális szakértelmet. Az utóbbi rendszer iránt nagy az érdeklődés a Bükk-Mak Leader szervezet településein, és azokon kívül is. A Bükk-Mak Leader közösség Magyarország egyik legszegényebb, a politikai rendszerváltozáson legnagyobbat veszítő vidéki közösségeit fogja össze (40 falu, 4 kisváros és Miskolc Megyei Jogú Város) amelyhez a Makrovirka programban 5 megyei jogú város, és egy felsőfokú oktatási intézmény is csatlakozott” – tette hozzá Nagy József.  Az OGH Hírügynökséghez eljuttatott tájékoztatás szerint a vidéki smart gridek (Mikrovirka) és a városi megújuló energiaforrásokra épülő smart gridek (Makrovirka) soha nem látott környezeti, társadalmi, szociális, gazdasági, pénzügyi, előnyöket eredményezhet a közösségeknek. Ezt igazolja, hogy a program projektmenedzsmentjét alkotó szakemberek az ország legjobb, legtapasztaltabb, legnyitottabb reformerei, akik nagy számban és egyre többen csatlakoznak az átállás optimális megtervezésére és végrehajtására.

Ajánlott tartalom

Mennyivel lesz értékesebb egy ház, ha van rajta napelem?

Az elmúlt időszakban durva változások történtek a hazai napelemes piacon, ami az ingatlanok terén is jelentős következményekkel járt.