A hazai energetikai projektekben már eddig is aktív Hiventures 4,5 milliárd forintos keretösszeggel kötött hosszú távú stratégiai megállapodást a naperőműveket építő Solar Markttal – közölte a tőkealap-kezelő.
Az együttműködés keretében a tervek első lépéseként Kelet-Magyarországon készítenek elő egy 100 MWp csúcskapacitású naperőműparkot, amely már kétoldalú forgatós technológiát alkalmaz; nemcsak a közvetlen, hanem a visszaverődő napsugarakat is hasznosítja, és akár 14 és fél ezer háztartást képes ellátni környezetbarát energiával. A 200 hektáron megvalósuló beruházást három további nagy kapacitású létesítmény előkészítése követi, amelyek révén a zöld energiához kapcsolódó befektetésekben aktív Solar Markt portfóliója elérheti a több mint 250 MWp naperőművi kapacitást. A közlemény szerint ezzel a kapacitással éves szinten több százezer tonnával lehet csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást. Kiemelték azt is, hogy a Solar Markt és az E.ON közös dekarbonizációs szolgáltatási csomagja, a Green Cloud keretében a vállalati nagyfogyasztók közvetlenül a napenergia megtermelőjétől vásárolhatnak majd megújuló zöld energiát, így hosszú távon kapnak pénzügyileg is kiszámítható és előre kalkulálható, biztonságos energiaellátást.
A Hiventures-szel történő együttműködés alapján, a biztosított keretösszeget felhasználva a Solar Markt több hazai területet készít majd fel naperőművek telepítésére a következő három évben. A projektek előkészítésének korai fázisában a külső banki finanszírozás jellemzően még nem elérhető, ezért is fontos a Hiventures tőkebefektetői szerepvállalása – fejtette ki a közleményben Mécs Imre, a magyar magántulajdonban lévő Solar Markt Csoport elnöke. A Solar Markttal kötött stratégiai megállapodással olyan beruházásokban lehet partner a tőkealap-kezelő, amelyek a hazai vállalkozásokat stabil, kiszámítható és fenntartható energiaellátáshoz segítik hozzá, amelyekre hosszú távon tudnak alapozni – hangsúlyozta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója. Hozzátette: a cégek zöme komolyan mérlegeli hosszú távú zöldenergia-vásárlási megállapodás megkötését, mert a jelenlegi energiapiaci bizonytalanságok és szélsőséges áringadozás mellett felértékelődött a lokálisan megtermelt, független és kiszámítható áron megvásárolható zöldenergia.
mti
.