Szaúd-Arábia 16 atomreaktort épít 2030-ra

Szaúd-Arábia 16 atomreaktor megépítését tervezi 2030-ra több mint 100 milliárd dollár költséggel – közölte szerdai számában az Arab News szaúdi lap egy kormányzati illetékesre hivatkozva.

Szaúd-Arábia, amely a világ egyik vezető olajexportálója, az egyre növekvő energiakeresletet nukleáris reaktorok építésével tervezi fedezni. Ezt a tervét annak ellenére fenntartja, hogy a fukusimai erőműbaleset után a világ több országa visszalépett az atomenergia felhasználásától.  A jelenlegi szaúdi uralkodó nevét viselő, Abdullahváros atomért és a megújuló energiáért elnevezésű mintaproject koordinátora azt nyilatkozta a szaúdi lapnak, hogy tíz év múlva adják át az első két reaktort, majd gyakorlatilag évente két-két újabb reaktort helyeznek üzembe. Az illetékes azt mondta továbbá, hogy Szaúd-Arábia energiaszükségletének a 20 százalékát állítja majd elő atomerőművekben a tervek szerint. Becslések szerint az ország energiakereslete 7-8 százalékkal nő a következő tíz évben. A szomszédos Egyesült Arab Emírségek 2009 decemberében egy dél-koreai konzorciumot bízott meg négy nukleáris üzem megépítésével 20,4 milliárd dollárért.

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.