Több mint kétezer önkéntest várnak Vas megyében a Magyar Közút Kht. idei Föld napi szemétszedő akciójára. A korábbi évekhez hasonlóan főként diákokkal a közutak mentén szedik össze a szemetet - mondta el Mészáros Béla, a közútkezelő munkatársa.

Szemétszedés Vas megyében is a Föld napján

Több mint kétezer önkéntest várnak Vas megyében a Magyar Közút Kht. idei Föld napi szemétszedő akciójára. A korábbi évekhez hasonlóan főként diákokkal a közutak mentén szedik össze a szemetet - mondta el Mészáros Béla, a közútkezelő munkatársa.

Kőszegen az Írottkő Natúrparkért Egyesület szervezésében egy illegális hulladéklerakót számolnak fel, illetve több natúrparki településen főleg a falvak turisták által leggyakrabban felkeresett részein rendeznek takarítást, szemétgyűjtést, amely közterületeket, utakat és annak környékét, parkokat, patak- és tópartot is érint – tájékoztatott Somogyi Györgyné, a kőszegi Tourinform iroda vezetője.

Április 22-én Őriszentpéteren a helyi művelődési házban kerül sor az országos Föld napi díjkiosztó rendezvényre, amelynek keretén belül olyan szakembereket tüntetnek ki, akik természetvédelem területén kimagasló munkát végeznek.
Április 24-én az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében nyílt túrát hirdettek a Ság-hegyen. A túra során az érdeklődők megismerkedhetnek a hegy geológiai, növénytani és állattani értékeivel – közölte Bogdán Beáta, a nemzeti park ökoturisztikai munkatársa.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.