Szénbányát vesz a Greenpeace

A vállalat átveszi az RWE konszern Köln mellett lévő barnaszén-bányáit és barnaszenet feldolgozó erőműveit.

A Greenpeace Energy bejelentette, hogy 2020-ig szakaszosan veszi át a létesítményeket, amelyeket aztán 2025-ig bezár. A cég a bányák és az erőművek helyén megújuló energiára építő beruházásokat hajt végre, a létrehozandó szél- és fotovoltaikus erőművek összteljesítménye 8,2 gigawatt lesz. Az új létesítmények kiépítésében az állampolgárok, a közösségek és a vállalkozások akár közvetlenül, akár energiatársaságokon keresztül is szerepet vállalhatnak. Előnyt élveznek ugyanakkor a regionális befektetők.

Sönke Tangermann, a Greenpeace Energy vezetője kiemelte, hogy amit javasolnak, az hatalmas lehetőség az egész kölni régiónak és rendkívül nagy lépés a klímavédelem területén. A koncepciójuk pénzügyileg tisztességes mindegyik oldal számára és azt úgy dolgozták ki, hogy elkerülhetők legyenek az elbocsátások. Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, szükség van az RWE konszernnel való megállapodásra és a struktúraváltással kapcsolatos állami támogatásokra. A Greenpeace Energy mind a vállalat, mind a német kormány és a helyi közösségek számára felajánlotta, hogy vegyenek részt a terv megvalósításában.

A konkrét javaslatok között van, hogy 2020-ban a Hambach területén lévő bányát és a hat legkevésbé hatékony erőműblokkot állítják le, majd 2022-ben az indeni bányát és további hat erőműblokkot, 2025-ben pedig a garzweileri bányát és a maradék három erőműblokkot. Fabian Huneke, az Energy Brainpool elemzőintézet munkatársa szerint ezen intézkedések összes költsége 384 millió euró.

A tervek alapján a szélerőművek 3,8 gigawatt, míg a fotovoltaikus erőművek 4,4 gigawatt áramot termelnek majd. A teljes erőműpark építési költsége 7 milliárd eurót tesz majd ki, így ez lesz Európa legnagyobb ilyen jellegű projektje. Több céget is létrehoznak, az egyikben minden földtulajdonos helyet kap, s az felel majd a munkavállalók foglalkoztatásáért és átképzéséért is. Az egyelőre kérdéses, hogy a program költségeiből mekkora részt vállal át a német állam és az RWE.

Dr. Bernd Hirschl professzor, az Ökológiai Gazdaságkutató Intézet képviselője elmondta, hogy a kezdeményezés modell és követendő példa lehet a többi hagyományos német energiatermelő terület átalakítása szempontjából. A terv megvalósulása azt jelenti, hogy a következő években összesen 441 millió tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak majd ki a német üzemek. A programnak köszönhetőn 60 milliárd euró környezeti kárt lehet megtakarítani.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.