Szigorítják a felhőkarcolók építésére vonatkozó szabályokat Londonban a járókelők érdekében

A toronyépületek miatt ugyanis olyannyira felerősödhet a szél az utcákon, hogy az már a gyalogosok és a biciklisták épségét veszélyeztetheti.

Amikor 2014-ben elkészült a 39 emeletes Walkie Talkie néven emlegetett felhőkarcoló a brit főváros pénzügyi negyedében, a Cityben, az emberek panaszkodni kezdtek, hogy olyan erős szél alakult ki miatta, amely járókelőket sodort el – emlékeztettek brit lapok. Ismertették a helyi vezetés arról szóló friss döntését, hogy azoknak az építőipari cégeknek, amelyek 25 méternél magasabb épületet akarnak felhúzni a Cityben, alá kell támasztaniuk, hogy a tervbe vett felhőkarcoló nem okoz elviselhetetlenül szelet az utcaszinten. Szélcsatornák könnyen ki tudnak alakulni a magas épületek halmazában: az épületek közötti szűk terek alacsony nyomást teremtenek, emiatt a szél felerősödik az épületek alján és a sarkain. Ez kellemetlen körülményeket teremthet a gyalogosok és a kerékpárosok számára, szélsőséges esetben pedig az is előfordulhat, hogy utóbbiakat a járművek elé sodorja.

A tervek szerint a szél legfeljebb megengedett erejét óránkénti 29 kilométerben korlátoznák, azokon a helyeken, ahol pedig állni szoktak az emberek, például a buszmegállókban, 21 kilométer/óra lenne a maximum. Az utcai “beülős” helyeken – kávézók, éttermek teraszán – nem haladhatná meg a 10 kilométer/órát a szélerősség. Az irányelvek kialakításakor most először vették figyelembe a kerékpárosok érdekeit is. Megállapították továbbá, hogy a főútvonalakon és a kerékpárutakon a szél átlagos ereje nem haladhatja meg az 55 kilométer/órát. Emellett az építtetőknek a “legrosszabb esetre” szóló forgatókönyvet is be kell mutatniuk. Továbbá elvárják tőlük, hogy a rendelkezésre álló legfrissebb technológiát alkalmazzák a tervezéskor a szélcsatorna erejének felmérésére, valamint két szakértőt is fel kell kérniük külön-külön tesztek elvégzésére. Az esetleges eltéréseknek pedig a végére kell járni.

Londonban az elmúlt években nőtt a felhőkarcolók száma, különösen a Cityben. Köztük van a Walie Talkie mellett a helyiek által csak Sajtreszelőként emlegetett Leadenhall Building is. További 13 toronyépület, mind 78 és 305 méter közötti emelkedhet a magasba 2026-ig. Hat már épülőben van, hét pedig megkapta az engedélyt.

 

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.