© PID/Christian Fürthner

Szigorítják az e-rollerekre vonatkozó szabályokat Bécsben

Elfogyott az osztrák főváros türelme, 2023. május 19-től csak a kijelölt mobilitási pontokon illetve parkolóhelyeken lehet letenni a közösségi e-rollereket.

Nem lehet majd rollerrel behajtani kórházak, lakóövezetek környékére sem, és a Stephansplatzon, a Kärtner Straßén vagy a Naschmarkton is automatikusan leállnak majd a járművek. Szigorúbb lesz az ellenőrzés és a város azonnal elszállíttathatja a szabálytalanul lerakott rollereket. Az osztrák főváros tavaly ősszel határozta el, hogy rendet vág a közösségi e-rollerek terén uralkodó káoszban és sokkal szigorúbb feltételeket szab az üzemeltetők számára. Egy uniós közbeszerzési pályázatot is kiírt, hogy kiválasszák azt a négy szolgáltatót, akik eleget tesznek az osztrák főváros elvárásainak. A pályázatra öt cég jelentkezett, így a nyertesek kihirdetése után a vesztes rögtön meg is támadta az eljárást.

Mivel a bírósági ítéletig 2-3 hónap is eltelhet, Bécs úgy döntött, nem várja meg az ítéletet, hanem egyes szabályokat már 2023. május 19-től bevezet. Ezek az összes mostani közösségi e- roller-szolgáltatóra vonatkoznak. Az egyik legfontosabb változás, hogy május 19-től kizárólag az erre kijelölt – pirossal felfestett – mobilitási pontokon lehet csak leparkolni a kölcsönrollereket. Ezek százméteres körzetében egyébként technikailag is lehetetlen lesz befejezni a kölcsönzést. Ha nincs mobilitási pont a közelben, akkor a rollert az autók számára kijelölt parkolóhelyen kell elhelyezni úgy, hogy minél kevesebb helyet foglaljon. Bécsben egyébként jelenleg városszerte mintegy 130 mobilitási pont van, ahol pontonként 8-10 rollert lehet szabályosan visszaadni. Ezek számát az év végére kétszázra szeretnék bővíteni, 2024-ben pedig további száz mobilitási pontot jelölnek még ki. A szolgáltatóknak az app-okon keresztül lehetővé kell tenniük, hogy a város úgynevezett no-go-zónákat jelöljön ki, ahol a járművek automatikusan leállnak, illetve lesznek olyan helyek – például sétálóutcák –, ahol automatikusan lecsökken a sebességük. Ilyen no-go-zóna például a kórházak és lakóövezetek környéke, de nem lehet majd rollerrel behajtani a Bécsi Operaház környékére, a Stephansplatzra, a Grabenre, a Kärntner Straßéra, a Naschmarktra, az Albertina előtti térre, a Vorgartenmarktra, a Karmelitenmarktra és a Rabenhof környékére sem, az Innere Mariahilfer Straßén pedig automatikus lelassul a roller.

A szabályok betartását a jövőben a közterület-felügyelők ellenőrzik, akik büntetést is kiszabhatnak, a szolgáltató pedig köteles azonnal megszüntetni a szabálytalanságot. A korábbiakkal ellentétben a város azonnal – előzetes eljárás nélkül – elszállíttathatja (a szolgáltató költségére) a szabálytalanul leparkolt rollert. Ha megszületett az uniós pályázatról a bírósági ítélet, és aláírhatják a szerződést a négy nyertes szolgáltatóval, a város a többi tervét is megvalósítja. Vagyis a belvárosban maximálják (csökkentik) az elérhető közösségi e-rollerek számát, minden egyes járművet az íróasztal mellől, GPS-segítségével nyomon lehet majd követni– akár visszamenőleg is –, így pontosan tudni fogják, hogy ki, mikor, hol állította le szabálytalanul a kölcsönrollert. A szolgáltatókat szigorúbb ellenőrzési rendszer kialakítására kötelezik, hogy véget vessenek a szabálytalanságoknak, és csak olyan szolgáltatót engednek piacra lépni, aki a kevésbé frekventált városszéli területeken is vállalja a szolgáltatás biztosítását, hogy a metró végállomásától is meg lehessen tenni a hazáig lévő néhány kilométert közösségi e-rollerrel.

Ajánlott tartalom

Az e-rolleres, a gyalogos és kerékpáros közlekedés áll az idei Biztonság Hete középpontjában

Idén szeptember 16-22. között rendezik meg a Biztonság Hetét, a programokkal szeretnék az elektromos rollerek, illetve valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre irányítani a figyelmet a szervezők - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-t.