Szigorúbb légszennyezettség-mérésre tér át Kína

A jelenleginél szigorúbb légszennyezettség-mérési rendszert állít fel 2016-tól Kína. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a finom porszemcsék arányát is követik a jövőben.

Sanghaj lehet az egyik első kínai város, amely új, a jelenleginél szigorúbb levegőminőséget vizsgáló rendszert vezet be – jelentette be a Sanghaji Környezetvédelmi Hivatal. Az elmúlt hónapok szennyezettségméréssel kapcsolatos botrányait követően a kínai vezetés úgy döntött, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelőena jövőben mérni fogja a finom porszemcsék, vagyis a 2,5 mikrométer átmérőnél kisebb részecskék (PM2,5) arányának alakulását is a levegőben. Ezek azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe jutnak, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak. A kínai városok jelenleg csupán a 10 mikrométer átmérőjű szemcsék (PM10) arányát követik figyelemmel, ami a ténylegesnél jóval pozitívabb eredményekkel szolgál a levegő minőségéről, s félrevezető lehet nemcsak a lakosság, de a szakma képviselői számára is. A kínai vezetés 2016-tól tér át az új rendszerre, ám a nagyvárosokat és regionális központokat, így Pekinget, Sanghajt, Tiencsint (Tianjin) és a Jangce-foyó torkolatvidékének településeit arra buzdítja, vállaljanak úttörő szerepet az átállásban, s már az ország többi részét megelőzően vezessék be az új rendszert.

Sanghajban eddig 24 darab speciális szenzort szereltek fel. Ezek jelenleg próbaüzemben működnek, vagyis még nem gyűjtenek adatot a finom porszemcsék arányának alakulásáról – mondta el a Shanghai Daily napilapnak Fu Csing-jen (Fu Qingyan), a Sanghaji Környezetvédelmi Megfigyelőközpont egyik mérnöke. A kelet-kínai metropolisz levegője a gyakori esőzések miatt a többi kínai nagyvároshoz képest tisztának számít. A hivatalos statisztikák szerint idén november közepéig összesen 23 olyan nap volt, mely során a 23 milliós Sanghaj levegőjének minősége elérte a szennyezett kategóriát, s ebből 20 nap csupán “enyhén volt szennyezett”. A 113 kínai város közül, melyek levegőjének minőségét a pekingi környezetvédelmi miniszétrium figyelemmel követi, Sanghaj a háromfokú skálán a második kategóriába esik, vagyis itt elfogadható a légszennyezettség. Negyvenöt olyan város van, mely a hármas, vagyis a legrosszabb levegőjű csoportba tartozik, jelentős mértékben meghaladva a megengedett határokat, ilyen például a főváros, Peking. Egyetlen olyan város sincs a 113 közt, mely az első, vagyis a legjobb, kategóriába esne.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.