Szlovénia gázszerződést köt Algériával

Szlovénia gázvásárlási szerződést ír alá Algériával a jövő héten - jelentette be Robert Golob szlovén miniszterelnök kedden.

A megállapodást már véglegesítették és jóváhagyták – tette hozzá a kormányfő. Szlovénia legnagyobb gázkereskedője, a Geoplin és a Sonatrach Algéria nemzeti állami olajtársasága november 15-én írja alá a dokumentumot – ismertette Golob, hangsúlyozva, hogy az észak-afrikai arab államba készül Tanja Fajon és Bojan Kumer külügyi és infrastrukturális miniszter is, akik kormányközi memorandumot írnak alá az Algériával folytatandó jövőbeni energetikai együttműködésről. Golob szerint erre azért van szükség, mert növelni akarják a jelen szerződésben meghatározott mennyiséget. A megállapodás tárgyát képező gázmennyiséget egyelőre nem hozta nyilvánosságra a kormány, de a STA szlovén hírügynökség információ szerint a következő három évben évi 300 millió köbméter földgázhoz jut majd Szlovénia, ami az ország jelenlegi keresletének mintegy harmadát elégíti ki.

Október végén, Ibrahim Boughali, az algériai Országos Népi Kongresszus elnökének ljubljanai látogatása során Golob elmondta, hogy már folynak tárgyalások a szerződésben foglalt kínálat bővítéséről, amely Szlovénia szükségleteinek mintegy felét fedezné a jövőben. Ljubljana az algériai gázt – amely Tunézián és Olaszországon át vezetékeken keresztül jut majd el Szlovéniába – a gázellátás diverzifikációja felé tett jelentős lépésnek tekintik az Ukrajna elleni orosz támadást követően. Boughali látogatásakor a kormányfő bejelentette azt is, hogy Szlovénia nagykövetséget nyit Algírban.

 

mti

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.