Szmog: A fővárosból kitiltott autósok ingyen utazhatnak a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz járatain

Ingyenessé tették a szmogriadó miatt kitiltott autósoknak az utazást a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz állami megrendelésű budapesti elővárosi járatain szerda délután négy órától a szmogriadó visszavonásáig.

Azt írták, a Fővárosi Közgyűlés döntését támogatva rendelték el az intézkedést Budapest közigazgatási határán belül.
Azok utazhatnak ingyen gépkocsijuk forgalmi engedélyének felmutatásával, akiknél a dokumentumban a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy akiknek a forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot – olvasható a közleményben. Korábban a Fővárosi Közgyűlés a tömegközlekedést tette ingyenessé szerda délután négy órától – a forgalmi engedély felmutatása mellett – azoknak az autósoknak, akik a mostani szmogriadó idején nem használhatják járművüket a kedvezőtlen környezetvédelmi besorolás miatt. A testület egyhangúlag támogatta az erről szóló ideiglenes rendeletmódosítást. Ezt Tarlós István főpolgármester szóban kezdeményezte azoknak az ellenzéki javaslatoknak a vitájában, amelyek mindenkinek ingyenessé tették volna a budapesti tömegközlekedést szmogriadó idején.

Szerdára az országban többfelé mérséklődött némileg a légszennyezettség, de északkeleten továbbra is veszélyes a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt. Az Országos Közegészségügyi Központ térképén szerdán délelőtt Eger, Nyíregyháza, Miskolc, Putnok, Kazincbarcika és Sajószentpéter szerepelt a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. Tizenöt település – Budapest, Vác, Esztergom, Dorog, Tatabánya, Tököl, Dunaújváros, Győr, Szentgotthárd, Szeged, Szolnok, Debrecen, Oszlár, Hernádszurdok és Salgótarján – levegőjét minősítették egészségtelennek. Még mindig sok településen van érvényben a szmogriadó valamely fokozata. A fővárosi önkormányzat szerdára virradó éjjel kiadott közleményében azt írta: továbbra is indokolt a riasztási fokozat és a gépjárműforgalom korlátozásának fenntartása Budapesten.

 

 

képek: idokep.hu

Ajánlott tartalom

Áder János: a jövőben G7 vagy G20-as keretben kell folytatni a klímatárgyalásokat

A tudományos testületek elemzései szerint a klímaváltozás miatt súlyosbodnak az árvizek és aszályok, és egyre nő a károk mértéke - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke a Budapest Climate Summit rendezvényen hétfőn Budapesten.