Szoftverfrissítés által kapnak nagyobb hatótávot a Teslák

Elon Musk újabb szoftverfrissítést villantott a befektetőknek a Q3-as eredmények bemutatása közben.

Az amerikai villanyautók teljesítményben, hatótávban és töltési sebességben is fejlődhetnek, köszönhetően annak, hogy a Tesla továbbra is folyamatosan fejleszti a már kész hajtásláncok vezérlését, írta a teslasok.hu. Mivel a gyártó a programkódban talált némi területet a hatékonyság fokozására, így a tulajdonosok egy egyszerű szoftverfrissítéssel kapják meg a javításokat. A gyártó szerint teljesítményben 5%-os javulásra számíthatnak a Model 3 tulajdonosok, és 3 százalékosra a Model S-ek és X-ek gazdái. Emellett töltési sebességben, hatótávban, kezelhetőségben és komfortban is javulnak a Teslák, bár ezesetben a márka vezére csak annyit árult el pontosan, hogy a Model 3 Standard Range és Standard Range Plus modellek biztosan gyorsabban töltenek majd az elvileg néhány héten belül érkező frissítés hatására. Ezen kívül pontosan nem tudni, hogy mely modellek milyen fejlődéseknek örvendhetnek majd.

Musk továbbá hozzátette, hogy szerintük eddig nem volt példa arra az autógyártás történetében, hogy egy kész modell idővel még jobbá és jobbá váljon a szoftverfrissítések hatására. A Tesla eközben nem csak plusz teljesítményt, hatótávot vagy töltési teljesítményt oldott fel a frissítésekkel, de rengeteg hasznos és szórakoztató opció is bekerült a villanyautók rendszerébe. Éppen nemrég jelent meg például a Netflix és a YouTube annak érdekében, hogy ezzel is el lehessen ütni az autókban a töltések idejét, miközben az Autopilot rendszer évről évre egyre gyakorlottabb és ügyesebb lesz.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.