Szoftverfrissítés segít a kigyulladó autókon

Hiába, ez már a 21. század: a néha lángrakapó elektromos autók töltőit egy szoftveres frissítés helyreteszi.

A Tesla bejelentette, hogy közismert Model S autóinak tulajdonosai számára kiküldte azt a szoftveres frissítést, amivel biztonságosabbá tehetők a járművek töltői. Korábban ugyanis többen arról számoltak be, hogy a fali csatlakozóegység túlmelegedett, füstölt, sőt, lángra is kapott. Ennek számos oka lehet, állt a nyilvánosság elé a problémával az Elon Musk vezette vállalat, például „a megszokottnál nagyobb elektromos ellenállás”. A frissítés nem változtat az autók töltési paraméterein, közölte a Tesla. Ahogy azt is sietett leszögezni, hogy a csúcsautók tulajdonosainak egészen parányi része találkozott csak a jelenséggel. A szoftveres frissítés mellett ugyanakkor pár héten belül egy fejlettebb – jobb hőtani mutatókkal rendelkező – adaptert is leszállítanak az érintetteknek. Nem ez az egyetlen helyzet, amikor „forrófejűvé” válnak a Tesla járművei. Korábban már többször előfordultak olyan esetek, amikor maga az autó kapott lángra. A közlekedésben alkalmazott akkumulátoros technológia gyermekbetegségeinek vagyunk szemtanúi, remélhetőleg néhány éven belül teljesen megszűnnek az ilyen problémák – és megfizethetővé válnak az elektromos autók.

forrás: ma.hu

Ajánlott tartalom

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”

TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői a sajtótájékoztatón.