Szupervihar: Riasztás az atomerőműben

New Jersey államban Oyster Creek-nél riasztást adtak ki az ottani atomerőműben. Az esőzések miatt megemelkedett a környéken a vízszint, ami zavart okozhat az erőmű vízvezetékeiben.

Ezek a vízvezetékek szállítják a hűtővizet a már elhasználódott nukleáris főtűanyag hűtésére. Eddig 6,5 lábat emelkedett a vízszint, de további ha még fél lábbal feljebb megy a víz, akkor már ellepi azt a hűtővíz szállításáért felelős motort. Az Exelon vállalat közleménye szerint nincs veszélyben se a felszerelésük, se az emberek biztonsága.

Helyi idő szerint hétfő este (magyar idő szerint éjjel egykor) érte el az amerikai szárazföldet a Sandy hurrikán. A vihar óránként 130 kilométeres széllel, özönvízszerű esővel és hatalmas áradásokkal csapott le. New York áradásokkal leginkább veszélyeztetett területeiről közel 400 ezer embert telepítettek ki. A vihar nem érte váratlanul az amerikaiakat. Estére az utcákon szinte teljesen megszűnt a gyalogosforgalom, de a taxik jártak. A városban lezárták az alagutakat és a hidak többségét. Eddig 12 ember halt meg a viharral összefüggésben. A legtöbb ember halálát kidőlt fák és a szélben repülő tárgyak okozták. Két ember a ciklon miatti autóbalesetben vesztette életét, Atlantic Cityben egy ember szívrohamban halt meg evakuálás közben, a kanadai Torontóban egy szél által leszakított fémtábla ölt meg egy nőt. A Lázadás a Bountyn című filmhez épített vitorláshajó legénységének egy tagja most már biztosan meghalt, miután a hajó elsüllyedt a hurrikán miatt. Hétfő este összedőlt egy több emeletes ház egy része Manhattan délnyugati városnegyedében, Chelsea-ben, de senki nem sérült meg. A viharban megsérült az 57-ik utcai felhőkarcoló-építéshez használt daru. A 80 emelet magasan eltört, és az utca fölött csüngő daru környékét evakuálták. Ha a daru leomlik, súlyos károkat okozhat, de ez sokakat nem zavar, egyre többen mennek a környékre fotózni a látványosságot. A vihar miatt eddig összesen 5,3 millión maradtak áram nélkül az Egyesült Államokban. A Con Ed áramszolgáltató az extrém időjárás miatt maga kapcsolt le egyes dél-manhattani városrészeket az ellátásról. Így védik a felszín alatti transzformátorokat és berendezéseket, hogy a vihar levonulása után gyorsabban tudják újraindítani a szolgáltatást. Az áramkimaradások több napig eltarthatnak, New York polgármestere emellett a legfontosabb feladatnak a város egyes részeit elárasztó víz eltávolítását nevezte.

Észak-Manhattan egyik áramelosztójában robbanás történt, a Reuters szerint az üzemben 19 munkás rekedhetett. Eddig áldozatokról nem érkezett jelentés. Veszélyesen magas a vízszint az Oyster Creek-i atomerőműnél, amelyet már október 22-én leállítottak. Ha további 30 centimétert emelkedik a víz, a hűtőrendszer nem tudja majd megfelelően hűteni a használt fűtőelemeket. Az erőműben ebben az esetben tűzoltófecskendőket kell majd használni ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű víz juthasson be és pótolják az elpárolgó folyadékot. Majdnem egy méteres víz áll a Wall Streeten is, a New York-i tőzsde épületénél. A tőzsde várhatóan holnap sem fog kinyitni. 2001. szeptember 11-e óta nem fordult elő, hogy előre nem látott szünetet kellett volna tartani a kereskedésben. Az Eqecat Inc előzetes becslése szerint 20 milliárd dolláros kárt várnak a Sandy hurikántól. A kalkulációhoz nemcsak az épületek megrongálódását, az áradásokat, és az áramkimaradás miatt okozott fennakadásokat vették figyelembe. Beleszámolták a végső összegbe a tőzsde felfüggesztését, a gyárak leállítását és több ezer repülőjárat törlését is. Az Eqecat szerint csak 5-10 milliárd dollárnyi kárra van biztosítás. A Nemzeti Hurrikánközpont időközben a Sandy hurrikánt poszt-trópusi ciklonná minősítette át. Eszerint a vihar hurrikánerejű maradt ugyan – vagyis a széllökések ereje még mindig jóval meghaladta az NHC szerinti óránkénti 104 kilométeres alsó kategóriahatárt -, de elvesztette a trópusi ciklonok tulajdonságait. Már nem az óceán feletti meleg levegőből táplálkozik, hanem úgynevezett téli ciklonná vált.

Sandy NY Empire

Ajánlott tartalom

Jó hír érkezett, megnyílik az út a napelemes telepítések előtt

Az Opus Titász hálózatfejlesztéseinek köszönhetően feloldják a napelem-telepítési engedélyek korlátozását, így sokan újra elkezdhetik a telepítést.