Táblagépet dobott piacra a Lenovo is

Táblagéppel jelenik meg Kínában a Lenovo, amely LePad nevű készülékével akar betörni e gyorsan növekvő piacra. A Google Android operációs rendszerére specializált eszközt elsőként a kínai vásárlók vehetik meg, már e héttől, a nemzetközi értékesítés pedig júniustól várható - közölte Jay Chen, a Lenovo szóvivője.

A LePad az első nagyobb újdonság azóta, hogy a táblagépek és okostelefonok fejlesztésére külön részleget alakított a Lenovo, amely a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójaként bízik az internetkapcsolatra képes mobileszközök piacában. A 10,1 colos kijelzővel rendelkező, 16 gigabájtos tárkapacitással és vezeték nélküli internetkapcsolattal (Wi-Fi) piacra kerülő modell ajánlott fogyasztói ára 3499 jüan (100 ezer forint) lesz. A Gartner piackutató szerint a hagyományos laptopok és netbookok rovására idén összesen 54,8 millió táblagép értékesítésére lehet számítani világszerte. A táblagépekben rejlő lehetőségeket mutatja, hogy az Apple tavaly összesen 15 millió iPadet adott el, ami 10 milliárd dollár (1900 milliárd forint) bevételt hozott.

Ajánlott tartalom

Több mint 700 millió forintos beruházással új napelemparkkal bővül a Nestlé szerencsi gyára

Több mint 700 millió forintos beruházással bővül új, 1,5 gigawatt éves teljesítményű napelemparkkal a Nestlé szerencsi gyára a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.