Óriási üzletet jelenthet, ha valóban több száz vagy több ezer tonna lítium nyerhető ki az olajkitermelés során a földből érkező vízből Pusztaföldváron - mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban tartott előadásán pénteken Békéscsabán.
BővebbenMeg lehetne tisztítani az akkumulátorok szennyvízét
Az akkumulátorgyárakat zölddé lehet tenni, vízfelhasználásuk megoldható zárt rendszerben - mondta Borsos Krisztina, a Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
BővebbenA jövő legfontosabb céljait foglalták össze
A munkavállalói és emberi jogok érvényesítése, valamint a tisztességes munkakörülmények előmozdítása a legfontosabb cél a következő években az akkumulátor-ellátási láncban, erről egyeztek meg a munkavállalókat képviselő szervezetek a Budapesten rendezett Akkumulátor világtalálkozón - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) az MTI-vel szombaton.
BővebbenMinden üzemnek kötelező a szigorú környezetvédelmi szabályok betartása
Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni - jelentette ki a korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke szombaton Debrecenben.
BővebbenAz akkumulátorgyárakhoz a logisztikai ismereteknek is fel kell zárkóznia – logisztikai képzés indulhat Nyíregyházán
Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben.
BővebbenHatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.
BővebbenAkkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover tulajdonosa
Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover (JLR) brit járműgyártó csoport indiai tulajdonosa, a Tata Motors. A vállalat szerda este jelentette be a terv véglegesítését.
BővebbenAkkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover tulajdonosa
Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover (JLR) járműgyártó csoport tulajdonosa, a Tata Motors. A BBC brit közszolgálati médiatársaság szerdán ismertetett értesülése szerint a több milliárd font értékű beruházásról a Tata elnöke a jövő héten írja alá a hivatalos megállapodást Londonban a brit kormánnyal.
BővebbenA német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése – ifo
A német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése (dezindusztrializáció), de ez az ifo gazdaságkutató intézet honlapján pénteken publikált tanulmány szerint nem feltétlenül jelenti az ágazat jelentőségének csökkenését a nemzetközi versenyben.
BővebbenFinancial Times: akkumulátorgyár építéséhez kér félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover tulajdonosa
Tervezett akkumulátorgyárának nagy-britanniai felépítéséhez kér több mint félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover (JLR) járműgyártó csoport tulajdonosa, a Tata Motors - írta iparági és kormányforrásokat idézve a szerdai Financial Times.
Bővebben