Szivárgást észleltek egy japán atomerőműben, közölte a japán atomipari biztonsági szolgálat. Több mint 65 tonna víz szivárgott ki, de nem szennyezte a környezetet, mert a reaktor külső falán belül maradt.
Bővebben2034-re Svájc is leállítja atomerőműveit
A parlament felsőházában elfogadott jogszabály az atomkutatásokat továbbra is előírja, és szorgalmazza a megújuló energia termelését, és az energiafelhasználás hatékonyságának a növelését.
BővebbenUtoljára nézhették meg sugárzó otthonaikat a Fukushima mellett élők
Fél évvel a fukushimai atomkatasztrófa után a kormány engedélyezte, hogy az erőmű közelében lévő városokba, ha két órára is, de hazatérhessenek a lakók, és mindent, amit cipelni tudnak, elvihessenek írja a greenfo.hu.
BővebbenElképesztő: szarkofág helyett védőponyva Fukusimában
Hatalmas védőponyvát épít a sérült Fukusima-1 (Daiicsi) nukleáris erőművet üzemeltető vállalat Japánban, hogy lefedje az egyik legsúlyosabban sérült reaktort - közölték a Tepco cég tisztségviselői.
BővebbenA szélenergia sem igazán zöld?
Egyáltalán nem meglepő, elvégre rövidesen választások lesznek Németországban, és a minél több választó megnyerése szinte minden más megfontolást felülmúl.
BővebbenSzomszédunk ragaszkodik az atomenergiához
Szlovénia a fukusimai katasztrófa ellenére még legalább húsz évig termel elektromos energiát atomerőművében - közölte Darja Radic, Szlovénia gazdasági minisztere pénteken, az ország új energiaprogramjának bemutatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
BővebbenÚjabb ország hagy fel az atomenergia hasznosításával
Svájc kormánya után szerdán a parlament is úgy határozott, hogy az alpesi ország lemond az atomenergia hasznosításáról.
BővebbenSzaúd-Arábia 16 atomreaktort épít 2030-ra
Szaúd-Arábia 16 atomreaktor megépítését tervezi 2030-ra több mint 100 milliárd dollár költséggel - közölte szerdai számában az Arab News szaúdi lap egy kormányzati illetékesre hivatkozva.
BővebbenNémetország 10 év múlva lemond az atomenergiáról?
Németországnak 10 év múlva végérvényesen le kell mondania az atomenergiáról. Ezt tartalmazza annak a tekintélyes bizottságnak a jelentése, amelyet Angela Merkel kancellár bízott meg a kérdés tanulmányozásával.
BővebbenJövőre fogadó kész lesz Bátaapátiban két tárolókamra
Eddig 80 milliárd forintot fordított az atomerőművi hulladékot befogadó tároló építésére a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és mintegy 39 milliárd forintot tesznek ki a hátralévő munkálatok.
Bővebben