Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki az Agrárminisztérium közleménye szerint köszöntő beszédében Zambó Péter az AM erdőkért felelős államtitkára a tárca konferenciáján, melyet az Erdők Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek.
BővebbenKedden és pénteken tartják két metróállomás füstpróbáját
A 3-as metró még át nem adott Nagyvárad téri és Lehel téri állomásán a jövő héten hatósági füstpróbát tartanak - közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel.
BővebbenÍgy böjtöljön, ha a környezetnek is jót szeretne – tippek Bécsből
A böjt jót tesz testnek és léleknek, és egy kis odafigyeléssel a környezetnek is.
BővebbenAz orkaanyák életre szóló áldozatot hoznak fiaikért
A Csendes-óceán északi részén élő orkák, vagyis gyilkos bálnák tanulmányozása során kiderült, hogy az anyák "életre szóló áldozatot" hoznak fiaikért - írta a BBC online hírportálja csütörtökön.
BővebbenOlaszországban hiánycikk lett az egészségügyi kártyához szükséges mikrochip
A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap kedden.
BővebbenEgzotikus betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt
Messzi földről származó különleges betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt, amire fel kell készíteni az orvosokat - hangsúlyozta egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában az országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.
BővebbenMár tüneteket okozhat a parlagfű virágpora
A parlagfű pollenkoncentrációja a Dunántúl déli területein már helyenként elérheti a tüneteket okozó, közepes szintet - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
BővebbenNapelem cellákat használnának szívritmusszabályzókhoz
A Chicago-i Egyetem kutatói olyan különleges, egyrétegű napelem cellát fejlesztettek ki, amely felhasználható kevésbé invazív orvosi eszközök áramellátásához.
BővebbenIngyenes levegőminőség-mérőt kaphatnak iskolák
Ingyenes levegőminőség-mérő készülékeket juttat el hazai iskolákba a Levegő Munkacsoport.
BővebbenHangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók
A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu