A távhőszolgáltatás nagyobb arányú elterjedésével jelentősen csökkenne a levegő szennyezettsége Budapesten a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. modellszámítása szerint - hangsúlyozta Herpai Attila, a társaság kommunikációs csoportvezetője egy csütörtöki háttérbeszélgetésen, Budapesten.
BővebbenSzmogriadó esetén az autók 30 százalékát kizárnák a forgalomból
Módosíthatja a szmogriadóról szóló rendeletet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, az erről szóló előterjesztés bővítené a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét: a korábbi korlátozás által érintett környezetvédelmi osztályokba sorolt járműveken túl a bővítés érinti az Euro-2-es benzines és dízelüzeműeket is.
BővebbenA repülők sem járnak, akkora a szmog Pekingben
Nyolcvanhárom járatot törölt és 143 járatot késleltetett a pekingi nemzetközi repülőtér vezetése pénteken a nagyfokú légszennyezettség miatt. A városvezetés narancsszínű riasztást adott ki (a négyfokozatú skálán ez a második legmagasabb), mert a levegő szilárdrészecske-tartalma (az úgynevezett PM2,5 mutató) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megengedett érték húszszorosára nőtt.
BővebbenValóra vált a vicc: Kína dobozos levegőt importál Kanadából
Először egy sci-fi-paródiában láthattuk és nevethettünk a jeleneten, amikor az egyik főszereplő dobozos levegőt bont fel és szippant belőle mélyeket. A gazdag kínaiak most a valóságban is átélhetik, milyen egy mélyet lélegezni a friss kanadai hegyi levegőből.
BővebbenPekingi szmog – Bejelentették a második vörös riasztást a kínai fővárosban
Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.
BővebbenFelszámolta a tiszta levegő árát egy kínai étterem
Hatósági figyelmeztetésben részesült egy kelet-kínai étterem tulajdonosa, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, pedig a rendelésenként 1 jüant (45 forint) mindenkinek becsületesen fel is tüntette a számláján.
BővebbenPekingi szmog – Csúcson a levegő szennyezettsége a kínai fővárosban
A két napja kiadott "vörös" riasztás ellenére tovább súlyosbodott a légszennyezettség szerdán Pekingben, nyilvánvalóvá téve, hogy még ha a pekingiek többsége fegyelmezetten eleget is tesz a korlátozásoknak, néhány nap nem elegendő a tiszta levegőhöz jutáshoz.
BővebbenPekingi szmog – A vörös riasztás ellenére sem javul a helyzet a kínai fővárosban
Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.
BővebbenÚjabb környezetvédelmi intézkedéseket helyeztek kilátásba Kínában
Peking dugódíj bevezetésére készül, a központi kormány pedig a jövőben kártérítések megfizetésére fogja kötelezni a környezetet szennyező vállalkozásokat és magánszemélyeket - jelentették be a kínai fővárosban.
BővebbenA népesség leggazdagabb tíz százaléka felelős a széndioxid-kibocsátás feléért
A világ népességének leggazdagabb tíz százaléka felelős a globális széndioxid-kibocsátás feléért, míg a legszegényebb ötven százaléknak a számlájára mindössze az emisszió tizede írható - derült ki az Oxfam humanitárius civilszervezet jelentéséből, amelyet az ENSZ Párizsban hétfőn megkezdődött klímavédelmi csúcstalálkozójához időzítve adtak ki.
Bővebben