Április harmincadikán végre kiderül, mire jutottak Elon Musk boszorkánykonyhájában.
BővebbenTíz másodperc alatt újratölthető elektromos buszt mutattak be Kínában
A világ leggyorsabban feltölthető akkumulátorával felszerelt buszt mutattak be csütörtökön Kelet-Kínában, ahonnan a járművet európai exportra is szánják.
BővebbenRekordot döntött a Tesla Model S
Bár Kínában rossul szerepel a Tesla, a Model X bevezetését pedig elhalasztották, a Model S rekordot döntött: 2015 első pénzügyi negyedévében 10 030 darabot adtak el belőle. Összességében az első negyedévben 55 százalékkal több autót adtak el, mint 2014 első negyedévében, egy évvel ezelőtt.
BővebbenKülön abroncs villanyautóra és hibridre?
A Continental két új mintázattal bővítette kínálatát, amelyeket kifejezetten hibrid és elektromos meghajtású járművek igényeihez fejlesztettek ki.
BővebbenNem győzik gyártani a BMW i8-ast
Hiába az ipari karbon, a BMW i8 gyártása nem igazán gyors folyamat, és ez a megrendelők alkotta sor hosszán is látszik. Most ezen igyekeznek rövidíteni, hisz az nem lehet célja a BMW-nek sem, hogy a modellciklus közepéig előre eladjanak minden példányt.
BővebbenCsökkentik a hőséget a városokban az elektromos autók
A hagyományos gépjárműveknél jóval kevesebb hőt bocsátanak ki az elektromos autók, ez pedig komoly környezetvédelmi előnyökkel járhat, csökkenthetik a hőséget a városokban - érvelnek amerikai és kínai tudósok.
BővebbenMagyarországon 120 gyorstöltőállomás kellene az elektromos autózáshoz
Magyarországon 120, az autópályák mentén elhelyezett elektromos gyorstöltőállomással már országszerte lehetne elektromos autóval közlekedni - hangzott el az ABB Kft. keddi szakmai konferenciáját megelőző budapesti sajtótájékoztatón.
Bővebben450 kilométert megy egy feltöltéssel az elektromos Audi R8
Kívülről ugyan nem túl nagy durranás az Audi R8 új generációja, az utastérrel látványos munkát végeztek a dizájnerek, és az elektromos változat is ütős lett. Az R8 e-tron két villanymotorja 462 lóerős, a csúcsnyomaték 920 Nm, százas tempóra 3,9 másodperc alatt gyorsul a sportkocsi.
BővebbenIsmét magyar napelemes autók versenyeznek
Harminc év technológiai innováció, kiemelkedő eredmények és megismételhetetlen élmények jellemzik a világ egyik legnagyobb kihívását jelentő mérnöki diákversenyét, a Shell Eco-marathon Europe-ot.
BővebbenKecskeméti főiskolások napelemes autóval a sivatagon át
Új kihívást keresett magának a Kecskeméti Főiskola járműépítő eco-marathon csapata, amely négy év alatt a világ élvonalába küzdötte fel magát.
Bővebben