Évente öt halálesetet előz meg az autó közösségi kerékpárra cserélése - állapította meg egy új tanulmány. A Barcelona Institute for Global Health (ISGlobal) kutatói Európa 12 legnagyobb közösségi kerékpáros rendszerének adatait elemezték - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
BővebbenPénzt ajánl egy cég, hogy a dolgozói kerékpárral járjanak munkába
Nem akármilyen kezdeményezéssel próbálja ösztönözni az új-zélandi Make Collective vállalat a kollégáit arra, hogy kerékpárral járjanak be dolgozni.
BővebbenTöbb mint száz mikroműanyag-szemcsét nyelhet le az ember minden főétkezéskor
Akár száznál több mikroműanyag-szemcsét is lenyelhet az ember minden egyes főétkezéskor - állapították meg a skóciai Heriot-Watt Egyetem kutatói.
BővebbenÉvente egymillióan betegednek meg a dízelautók légszennyezésétől Németországban
A dízelautók emissziójában található nitrogén-oxid 6000 ember halálát idézi elő évente és egymillió ember betegszik meg tőle, jelentette be a német Szövetségi Egészségügyi Hivatal, hogy nyomást gyakoroljon a német autógyárakra.
BővebbenEláraszthatják a magyar utakat a büdöset pöfögő német használt autók
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint Magyarországon olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megelőznék, hogy az idős dízelautók Magyarországra kerüljenek.
BővebbenSürgető a fűtés okozta légszennyezés csökkentése
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2017. évi Levegőminőségi Jelentése szerint Magyarországon évente több mint 14 ezer ember idő előtti halálát okozza a légszennyezés, és ezek az emberek átlagosan több mint 10 évet veszítenek az életükből.
BővebbenTarlós: Budapest is tervbe vette a dízel autók kitiltását
Február végén érkezett a hír, hogy ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban. Tarlós István már arról beszél, hogy Budapest is tervbe vette.
BővebbenTörténelmi döntés: kitilthatják a német városokból a régebbi dízelkocsikat
Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján.
BővebbenMűanyaghulladékot mutattak ki a halak gyomrában
Nagy mennyiségű mikroműanyagot, vagyis öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskét mutattak ki a kutatók az Atlanti-óceán északnyugati részén élő halak gyomrában.
BővebbenA második magyar műhold a rádiófrekvenciás szmogot méri az űrben
Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu