A légszennyezettség összefüggésben lehet a nyaki verőerek veszélyes mértékű összeszűkülésével, ami növelheti az agyiér-katasztrófa kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.
BővebbenAz emberiség fele ebben a kis körben él
És kilenc másik térkép, amitől el fogja dobni az agyát. Mert mindenki szereti az érdekes adatokat, de vannak, amiket térképen kell látni ahhoz, hogy igazán hatásosak legyenek.
BővebbenNegyven százalék felett a kínai főváros erdős területeinek aránya
A statisztikák szerint a kínai főváros erdővel, fákkal borított területeinek aránya mára meghaladja a 40 százalékot, bár a Pekingieket ez egyre kevésbé vigasztalja, hiszen évekkel ezelőtt azzal a jelszóval hirdettek faültetési kampányokat, hogy az része a szmog elleni harcnak.
BővebbenEltűnt a kínai videomegosztókról a rekordnézettségű szmogdokumentumfilm
Alig egy hetet "élt" az interneten az a kínai szmogdokumentumfilm, amelyre a videomegosztókról történő eltüntetéséig csaknem 200 millióan voltak kíváncsiak egy szűk hét során, és műfajában minden idők legnagyobb internetes nézettségét ígérte.
BővebbenMinket szennyez az afrikai por
Több ezer tonnányi porral szórhatja meg Magyarországot egy szaharai eredetű porvihar, pedig az ilyen viharok rendszerint tavasszal, és nem tél közepén fordulnak elő.
BővebbenA nagy banán-dilemma
Már Magyarországon is minden tízedik kiló elfogyasztott gyümölcs banán. Ha megfizetnénk a termelése valódi árát, háromszorosába kerülne, így viszont létminimum alatt élnek a termelői.
BővebbenLondonnak lépnie kell a dízelautók légszennyezése miatt
Néhány hónapja Európában London belvárosában volt a legmagasabb a levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége.
BővebbenA kínai városok 90 százalékában rossz a levegő
A kínai városok 90 százalékában egészségtelen a levegő minősége, a kínai környezetvédelmi minisztérium által hétfőn közzétett adatok szerint ugyanakkor az elmúlt évekhez képest némi javulás tapasztalható.
BővebbenFojtogató légszennyezés a Pilis kapujában
Miért fontos a légszennyezettség vizsgálata? Miért veszélyesek az ultrafinom részecskék? Most kiderül.
BővebbenRendelettel tiltják a lifthasználatot
A lifthasználat szigorításával küzd az elhízás ellen a nyugat-törökországi Edirne régió kormányzója, aki rendelettel tiltotta meg, hogy a középületekben az első három emeletre közlekedők használják a személyi felvonókat - írja a BBC.
Bővebben