Az amerikai Tufts egyetem kutatói kimutatták, hogy az erdei gyümölcsök jó hatással vannak az agyra, megelőzik a memória gyengülését és az új ismeretek szerzésének nehézségeit, amelyek az évek múlásával jelentkeznek az embereknél. (Aiolus News)
BővebbenKerékpározás receptre
Érdekes kísérletbe kezdett Strasbourg városának önkormányzata, amikor úgy döntött, hogy finanszírozza azt a „gyógyszert”, amelyet egészségjavítás céljából ír fel a háziorvos, vagy a kardiológus annak a lakosnak, akinek erre szüksége van. (Aiolus News)
Bővebben110 éves a legidősebb magyar ember
A Törökbálinton élő Ilonka nénit ma köszöntötte a családja valamint Kövér László és több politikus.
BővebbenJavul a cégek környezeti tudatossága
A 20 fő feletti magyarországi cégek csaknem 88 százaléka véli úgy, hogy amennyiben a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe veszi, akkor pozitív hatást gyakorol a társadalomra, a környezetre és a gazdaságra - derül ki a GKI gazdaságkutató Fenntartható Fejlődés Évkönyvéből.
BővebbenReggelivel várták a kerékpárosokat országszerte
Reggelivel várták kedden a kerékpárosokat országszerte a Bringázz a munkába! (Bam!) kampány részeként: a kínálatban egyebek mellett péksütemény és gyümölcslé szerepelt.
BővebbenMegújuló energiával csábít az MVM
Hat város, nyolc egyetem, egy Guinness rekord kísérlet és több mint ezer jelentkező - így foglalható össze az MVM Energia 2.0 két hónapon át tartó egyetemi roadshow-ja.
BővebbenJavul az ivóvíz minősége Hódmezővásárhelyen
Egy 1,6 milliárd forintos uniós támogatású projektnek köszönhetően a jövőben jelentősen javul az ivóvíz minősége Hódmezővásárhelyen és kistérségében - jelentette be a város polgármestere szerdán a dél-alföldi városban.
BővebbenIlyen lesz az Andrássy úti biciklissáv
Hétfőn kezdődtek az Andrássy úti kerékpársáv kialakításának munkálatai.
BővebbenÖkológikusan gondolkodik a fiatalok többsége
Brit kutatók végeztek egy felmérést arról, hogy mennyire ügyelnek a fiatalok arra,hogy milyen ökológiai hatásuk van az általuk vásárolt termékeknek.
BővebbenMegkezdték az Andrássy úti biciklissáv kialakítását
A Magyar Kerékpárosklub üdvözli a fővárosi Andrássy úton lévő bicikliút átépítését; a munkálatok - amelyek során "helyet cserél" a parkolósáv és a kerékpársáv az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között - hétfőn kezdődtek.
Bővebben