A magyar tulajdonban lévő ELMIB csoport folytatja az önkormányzatoknak a közvilágítás megújítására tavaly indított kétmilliárd forint értékű beruházási projektjét, és újabb négy önkormányzattal kötött erre szerződést - tájékoztatta Mártha Imre, az ELMIB vezérigazgatója az MTI-t.
BővebbenFluxuskondenzátor helyett elektromos Delorean jön
Az ikonikus Delorean Motor Company viharos múltra tekint vissza, de eljött a bosszú ideje, ezért bejelentették a Vissza a Jövőbe filmekből jól ismert modell elektromos változatát.
BővebbenÍgy változik át London az olimpiára
Kétszáz nap múlva, július 27-én kezdődik el hivatalosan a londoni olimpia, az előkészületek már gőzerővel zajlanak. Talán még emlékszünk, milyen környezetvédelmi intézkedéseket kellett Pekingben sürgősen bevezetni, hogy ne kerüljön veszélybe a rendezvény.
BővebbenSörkollektor gyűjti a napenergiát
Körülbelül 16 hideg, de napsütéses hónap alatt térül meg a vásárhelyi Zombory Zsolt által készített, sörösdobozokból épített napkollektor ára.
BővebbenOrbán Viktornak írtak levelet a zöld energiások
A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy több szakpolitikus távozott szinte egyidejűleg kormányból, és amiatt is, hogy a közigazgatási és politikai vezetés együttműködésének hiányosságai miatt gazdasági lehetőségeket szalaszt el az ország - tájékoztatta Balogh László, a szervezet elnöke az MTI-t.
BővebbenHőszivattyút, napelemet és szélkereket is használnak a Dunaújvárosi Főiskolán
Több mint hárommilliárd forintból újult meg a Dunaújvárosi Főiskolán két, laboratóriumokat magában foglaló épület, ezek próbaüzeme a napokban megkezdődött.
BővebbenÍme a napelemes tetőcserép előfutárai
Elsősorban esztétikai szempontok inspirálták a tetőhöz simuló napelemek kifejlesztését, hiszen az óriási napelemtáblák feltűnően „kiugrottak” a szerkezetből.
BővebbenNapelemes tablet tatyó
Többféle alternatív telefon, tablet, fényképező töltési lehetőséget mutattunk már, a legújabb éppen tatyó formájú.
BővebbenPapírból termel áramot az új bioelem
A Sony évek óta dolgozik olyan környezetkímélő bioelemek kifejlesztésén, amelyek szénhidrátokból, fehérjékből, zsírból enzimek segítségével állítanak elő elektromos áramot.
BővebbenMese az ingyen villanyautóról
Az elektromos járművek hívei gyakran hangoztatják, hogy megfelelő méretű napelem-telep birtokában egyetlen fillérbe sem kerül a kocsi üzemeltetése – sőt, ahogy egy floridai eset bizonyítja, akár maga az autó is ingyen lehet.
Bővebben