Mintegy 175 millió forintból bővül a geotermikus energiát felhasználó nagyfogyasztók köre Hódmezővásárhelyen; az uniós támogatású projekt őszig elkészül - mondta el a projektindító rendezvény keretében a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke csütörtökön, a dél-alföldi településen.
BővebbenUtolsók lehetünk a zöld energia termelésben
A Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) az elmúlt hónapokban elhangzott vélemények alapján, illetve a megjelent és elfogadott dokumentumok kapcsán fontosnak tartotta, hogy elkészítse részletes szakmai véleményét a szélenergia ipart érintő aktuális kérdések tisztázására.
BővebbenTöbb ezer munkahelyet teremthet a megújuló energia
Hétszázezer lakást akar fűteni Európában tunéziai napfénnyel a Desertec német alapítvány, a francia Medgrid pedig a Földközi-tenger medencéjében kíván kiépíteni megújuló és fosszilis energiaforrásokra épülő hálózatrendszert. Az elképzelések megvalósulása egyúttal több ezer munkahelyet is teremtene.
BővebbenMennyibe kerülnek a napkollektorok?
A napkollektorok árát nem lehet pontosan meghatározni, minden otthonra eltérő méretű berendezést kell telepíteni. A szakértőt kérdeztük a nagyságrendekről, írja az energiatv.hu. A videóért görgessen.
BővebbenLeállították a szalmaház építését
Ideiglenesen leállította a Veszprém Megyei Kormányhivatal építésügyi hivatala a devecseri autonóm szalmaház építését - mondta Endes Attila építész csütörtökön az MTI-nek.
BővebbenElhagyatott finn papírgyárba költözött a Google új adatközpontja
A legújabb adatközpontok egyre nagyobbak és a hűtésük gyakran kezelhetetlen, ezért innovatív megoldások felé fordulnak az építtetők. A Google legújabb központja sem kivétel: egy finnországi elhagyatott papírgyárban a helyi jéghideg állóvízzel oldották meg a hűtést.
BővebbenElérhetőek a napkollektoros pályázatok március végéig
A napkollektoros pályázat vissza nem térítendő forrásai március végéig elérhetőek, a még meglévő keret közel egy milliárd forint - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.
BővebbenNapenergia napsütés nélkül
Ahhoz, hogy a napenergia komoly szerepet játsszon, vagyis jelentős súlyra tegyen szert az áramtermelésben, le kell győzni egy nagy akadályt: meg kell találni a módját a raktározásának, hogy akkor is használni lehessen, ha nem süt a nap.
BővebbenA WWF szerint Nagy-Britannia energiájának 90%-a megújuló lehetne 2030-ra
A WWF jelentése szerint Nagy-Britannia elektromosságának kilencven százaléka 2030-ra nap, szél, és egyéb megújuló energiaforrásokból lesz előállítva.
BővebbenHódítani kezdtek az aktívházak
Az utóbbi két évben Európa számos országában épültek szén-dioxid semleges aktívházak. A koncepció tovább hódít: nemrég Oroszországban is felépült az első aktívház.
Bővebben