Hét kategóriában hirdettek győztest az idén második alkalommal odaítélt „E.ON Energiatakarékossági Díj” ünnepélyes átadóján. Ezentúl speciális címkével jelölhetik meg, hogy melyik mosógéppel, televízióval, mosogatógéppel vagy hűtővel spórolhatunk a legtöbbet.
BővebbenPasszívházakról tartottak konferenciát
Az egészséges környezethez alkotmányos joga van minden állampolgárnak, ennek megvalósításához pedig egy már rendelkezésre álló és így mindenképpen kihasználandó eszköz a passzívház-technológia – hangsúlyozta dr. Zlinszky János főosztályvezető a 2011. november 25-én a szokásos nagy szakmai érdeklődés és jó hangulat mellett a Green Press szervezésében megrendezett Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferencián a Francia Intézetben.
BővebbenNapkollektor-pályázat: még a nyertesek is lecsúszhatnak a pénzről
Egyértelműen megélénkítette a napkollektorok és azok telepítése iránti keresletet az október végétől elérhető lakossági pályázat a vállalkozók szerint.
BővebbenÖnfenntartó víz alatti felhőkarcolók
A felhőkarcoló szóról általában mindenkinek a hatalmas üvegépületek jutnak eszébe, melyek a nagyvárosok épületei között magaslanak, és nyújtóznak az ég felé.
BővebbenKilenc nap alatt készül el a tisztán napenergiát hasznosító lakóház
A BME Solar Decathlon csapatának – piaci szereplőkkel együttműködve – egy kizárólag napenergiát hasznosító, energiahatékony lakóépületet kell megterveznie és felépítenie.
BővebbenNapenergiával a tanítási szünet ellen
Napkollektor építésére pályázik a szigetközi Hédervár; Juhász József polgármester közlése szerint el akarják kerülni, hogy az év eleji esethez hasonlóan szénszünetet kelljen tartaniuk.
BővebbenNapkollektorok helyett az épületszigetelés támogatására lenne szükség
Energiahatékonysági szempontból korlátozott előnyökkel jár és csak az anyagilag már eleve tehetős családoknak éri meg a kormány által 3 milliárd forinttal támogatott - használati melegvíz ellátás biztosításához és fűtésrásegítésre szolgáló - napkollektorok telepítése.
BővebbenEnergiahatékony háztartási eszközök
A zöld szó manapság olyan népszerű lett, hogy már szinte mindenki szeretné kipróbálni a zöld technológiákat. Az egyik legnépszerűbbé a zöld otthon projektek váltak.
BővebbenBálna alakú úszó kert
Vincent Callebaut tervezte a bálna alakú úszó kertet, mely úgy lett kialakítva, hogy a folyókon ússzon az áramlattal, közben pedig szűrje meg a vizet.
BővebbenKétarcú épület
Amikor az ARCA-Regler megvásárolt egy telket egy lakóközösség mellett, úgy tervezték, hogy olyan iroda és gyárépületet építenek, ami nem rondít bele a helyi építészeti stílusba.
Bővebben