2009. január elseje óta Magyarországon is bevezetésere került az Európai Unió egyik irányelve, amely előírja ez épületek kötelező energiahatékonysági tanúsítványának beszerzését - lakossági ingatlanok esetében adásvételkor vagy bérbeadásnál.
Bővebben2010 döntő év a romániai megújuló energiapiac számára
RENEXPO® South-East Europe 2010
BővebbenZöldülőben a magyar gazdaság
A hazai gazdasági szerkezetben a gazdasági válságból való kilábalás és a fenntartható gazdaság irányába történő elmozdulás alapja egyértelműen a zöld gazdaság.
BővebbenCEP Passzívház EXPO – Az energiahatékony építészetről és felújításról szóló kiállítás másodszor Budapesten
Az egyik legfontosabb fázis a modern épületek megvalósításában az építészeti tervek elkészítése mellett az épületgépészeti tervezés. Fontossága abból adódik, hogy amíg a falak és a tetőzet az épület külsejét határozzák meg, tehát hogy mit akarunk mutatni a külvilágnak, addig a gépészettől működik a magában élettelen épület.
BővebbenIEA: 25 éven belül tetőzhet az olaj iránti igény
Huszonöt éven belül tetőzhet a világ olajkereslete a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője szerint, amennyiben a világ elkötelezi magát az alacsony karbon-kibocsátással járó fejlesztéspolitika mellett.
BővebbenAz EU üvegházgáz-kibocsátásának 30 százalékos csökkentését sürgetik
Az Európai Unió üvegházgáz-kibocsátásának 2020-ig történő 20 százalékos csökkentése helyett 30 százalékos csökkentést sürgettek csütörtökön megjelent közös kommentárjában a környezetvédelemért felelős brit, német és francia miniszter.
BővebbenAfrikai árammal világíthat Európa 2015-től
A vártnál gyorsabban halad a Desertec elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy Észak-Afrikában termelt áram fedezze az európai szükséglet 15 százalékát.
BővebbenTermálvízzel fűtik a vácrátóti botanikus kert új üvegházait
Megújuló energiával, termálvízzel is fűthetik a jövőben az MTA vácrátóti botanikus kertjének új üvegházait, valamint a település közintézményeit, miután a kert mellett fúrt termálkútból megfelelő mennyiségű és hőfokú víz nyerhető ki.
BővebbenNőtt az alternatív energia felhasználása az EU-ban
Az alternatív energia részesedése az energiafelhasználásban 10,8 százalékra nőtt a 2008-as adatok szerint az Európai Unióban - közölte az Európai Bizottság kedden az Eurostat adataira hivatkozva.
BővebbenSZIN 2010: RE:pohár az ökorandin
A honi fesztiválpaletta első fenntartható fesztiválja, a nemzetközi The Greener Festival díjas Szegedi Ifjúsági Napok tavaly már letette a „zöld” fesztiválozás első mérföldkövét azzal, hogy – egyéb kezdeményezések közt - bevezette a fesztiválon a visszaváltható, azaz RE:poharat. Idén további zöld megoldásokra készül a SZIN, az ország legnagyobb ökorandija, augusztus 25 és 29 között.
Bővebben