A világ egyik legnagyobb napenergiával működő épületét avatták a közelmúltban Kína Töcsou (Dézhou) nevű városában. Arrafelé a lakosság mintegy ötöde a napenergia-iparban dolgozik, és a legtöbben napkollektorral állítják elő a lakásuk melegvizét.
BővebbenHonvédelem: Nyolc helyszínen már napelemmel (is) termelik a villamos energiát
Véget ért a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának - KEOP-4.4.0/11-2011-0020 azonosító számú - a „Napenergia alapú villamos energia termelés kiépítésére az ország területén 10 rendszer” című pályázata. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
BővebbenA Knesszet lesz a világ legzöldebb Parlamentje
A „Zöld Knesszet” kezdeményezés a házelnök Yuli-Yoel Edelstein egyik legfontosabb projektje. A programot, melynek kezdeményezője Ronen Plott Knesszet igazgató, 2014 január 1-jén délután háromkor indították a Negev Teremben. A többéves projekt célja a Knesszet átalakítása egy olyan törvényhozássá, amelyet a fenntarthatóság koncepciója vezérel.
BővebbenÚjabb támogatás a kínai napenergiának
Újabb nagyarányú támogatásra tett ígéretet szombaton a kínai kormány a túltermeléssel és csökkenő árakkal küzdő hazai napenergiatermelő ágazatnak- adta hírül a Reuters brit hírügynökség.
BővebbenHogyan lehet energiatakarékos az irodája?
Az energiahatékonysági, elektromos és gépészeti felújításokat egyaránt magukba foglaló beruházásokkal akár 15-20 százalékos energiamegtakarítás is elérhető – hangzott Bank Center „Ready for Business” rendezvényén, amelynek aktuális témája az irodapiaci környezettudatosság volt. Az eseménynek helyszínt adó prémium irodaház management irodája az épületen belül végrehajtott jelentős korszerűsítés eredményeképpen maga is várományosa az épületek zöldtudatosságát igazoló LEED-minősítésnek.
BővebbenMilyen lehetőségei vannak a megújulóknak itthon?
A fenntartható fejlődés és az ehhez kapcsolódó ellátásbiztonság az energetikai ipar mindennapjainak egyik legfontosabb, megoldásra váró kérdése. Az elsők között merülnek fel alternatívaként a megújuló energiaforrások, amelyekben hazánkban komoly potenciál rejtőzik.
BővebbenBefejeződött a veszprémi naperőmű kivitelezése
Befejeződött a veszprémi naperőmű kivitelezése, a környéken egyedülálló napelempark közel négyszázmillió forintos beruházással 6800 négyzetméteren jött létre a megyeszékhely külterületén - közölte a beruházó HNS-Sun Kft. az MTI-vel.
BővebbenEgyedülálló pályázatot indított az MVM az energiatudatos hazai vállalkozások számára
„Az energiahatékonyság egyre inkább versenyképességi kérdéssé lép elő” – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, a most induló pályázat fővédnöke.
BővebbenAz MVM Partner Zrt. energiahatékonysági pályázatot hirdet kkv-k számára
Az MVM Partner Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. energiakereskedő cége energiahatékonysági pályázatot hirdet hazai mikro-, kis- és középvállalatok számára - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
BővebbenKaotikussá válhat a horvát ingatlanpiac az energiahatékonysági tanúsítványok hiánya miatt
Ingatlanpiaci káoszhoz vezethet Horvátországban, hogy január elsejétől immár büntetik azokat, akik energiahatékonysági tanúsítvány nélkül kívánják meghirdetni ingatlanjaikat. Anka Mrak Taritas építésügyért és területrendezésért felelős miniszter szerint az ingatlanokkal foglalkozó ügynökségeknek és a polgároknak több mint fél éve volt arra, hogy alkalmazkodjanak az új előírásokhoz.
Bővebben