Egy új együttműködési modellnek köszönhetően SPAR áruházak tetejére szerelt naperőművekbe fektethetik megtakarításaikat a bécsiek. A kereskedelmi lánc cserébe 25 éven át évi 5,1%-os hozamot fizet – vásárlási utalványban.
BővebbenSzakmai szervezetek szerint nem csak a panelek szorulnak felújításra
A Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. (MEHI) a családi házakra és a társasházakra is ki kellene terjeszteni a panelépületekre bejelentett lakásfelújítási programot. Az Energiaklub szintén azt javasolja, hogy az egyéb építőanyagból épült épületek felújítására is legalább akkora hangsúlyt fektessen a kormány, mint a panelekre.
BővebbenFebruárban indul a Panel III. program
A 700 ezer iparosított technológiával épült lakásból eddig 320 ezer újult meg, a megmaradt 380 ezer lakás felújítását 2020-ig kívánja elérni a kormány, ezért indítja el jövő februárban a Panel III. programot - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
BővebbenNapelemes panelház, új fűtésrendszerrel
Van egy példaértékű tízemeletes panelház Uránvárosban, ahol újraszigetelték az egész épületet, kicserélték a teljes fűtésrendszert s most napelemek is működnek a tetején. Ily módon a korábbi fűtésköltségek megfeleződtek. A részletekről Kiss Dezső közös képviselővel beszélgettünk.
BővebbenAmikor tíz éven keresztül nem jön se villany-, se gázszámla
Képzeljünk el egy házat, amelyben úgy élhetünk, hogy az első tíz évben garantáltan nem kapunk semmilyen energiaszámlát. Nagyon jól hangzik, de azért mégis szkeptikusan állunk a dologhoz.
BővebbenÓriás adót kap a megújuló energia Bulgáriában
A bolgár parlament elfogadta azt a törvényt, amely keményen megadóztatja a megújuló energiaforrásokat.
BővebbenA passzívházé a jövő, mégsem kap támogatást
Az Európai Unió döntése értelmében 2020-tól csak passzívházat, vagy fokozottan energiatakarékos házat építhetünk, a pályázati támogatások teljes hiánya miatt azonban a jelenleg alig épül ilyen létesítmény hazánkban.
BővebbenHőszigetelés – ahogy elkezdődött
Az energiatudatos építészet már a kezdetek kezdete óta jelen van a világban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy már az őskorban az emberek otthonaikra különböző állati eredetű bőröket terítettek, így védve magukat a hideg ellen. Ez volt a hőszigetelés kezdetleges formája, mely az évezredek alatt folyamatosan fejlődött ki a különböző kultúrák szellemiségében.
BővebbenÚjabb ütközet az európai-kínai napelemháborúban
17,1 és 42,1 százalék közötti vámot vetett ki az unió a kínai szolárüveggyártók termékeire.
BővebbenA Smart Home – Intelligens otthon megvalósítása most már az átlag háztartások részére is elérhető! – 1. rész mit takar a Smart Home kifejezés
Az idei évben az aránylag pici lakásoktól kezdve a villákon át egészen az irodákba és ipari létesítményekbe is szereltünk be intelligens épületautomatikát illetve megjelentek érdeklődés szinten a kivitelezés vagy tervezés alatt álló társasházak is!
Bővebben