Tag Archives: Energiapolitika

A tiszta energiába ömlik a tőke

A nap és a szél továbbra is dacol a gravitációval. A megújuló energiák ugyanis az általános energiapiaci árfolyamcsökkenésekkel szemben az elmúlt egy évben nemcsak rekord mértékű tőkét volt képes bevonni, de a kapacitásbővülés is nagyobb volt, mint eddig bármikor.

Bővebben

Csődközelben Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb kőolaj-kitermelője

Egy karikatúrán két szaúdi lázasan lapozgat egy értelmező szótárt, és keresik benne a számukra ismeretlen „megszorítás” szót. Nem is csoda, hogy a sivatagi királyságban idegenül hangozhat ez a kifejezés, amellyel viszont szép lassan meg kell ismerkedniük. Sőt, ha minden a jelenlegi mederben folyik tovább, akkor egyes megfigyelők 2020 tájékára jósolják az államcsődöt.

Bővebben

Öt magyarországnyi zöldenergiát fogyasztanak a németek

Az össz-energiafogyasztásuk harmadát a németek már megújuló energiaforrásból biztosították: a szél- és a napenergia munkára fogása mellett brutális méretű a biomassza-termelés is. Emiatt állt elő az a helyzet, hogy a prognózisokban már az szerepel, hogy nincs jövője a hagyományos erőműveknek.

Bővebben