Engedje meg, hogy felhívjuk szíves figyelmét a 2014. július 16-20. között Münchenben 1970 óta megrendezésre kerülő 12. INTERFORST nemzetközi erdészeti és erdészettechnikai szakvásárra.
BővebbenAz erdő kapitányai: bemutatkozik a zalai erdészet
Az erdészetről idealizált elképzeléseink vannak, bár a többség nem is tudja, miről is szól ez a szakma – pedig az itt dolgozók 2 millió hektáros területért felelnek, és rajtuk múlik, hogy száz év múlva is nő-e fa Magyarországon. Az erdőgazdálkodásról, erdőtelepítési szabályokról Jagicza Attilával, a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk a Rádió Orienten.
BővebbenŐsi magyar juhfajta Bécsben
Negyven magyar racka juhot állított szolgálatba a Bécsi Erdészeti Hivatal, hogy környezetkímélő módon tartsák karban az osztrák főváros közelében található természetvédelmi terület száraz réteit. Hamarosan további ritka juhfajtákkal bővül a társaság.
BővebbenMegújulnak a Gödöllő környéki erdők
A Pilisi Parkerdő által gondozott Parkerdő természetesen 2010-2012 elnevezésű természetvédelmi program részeként nyolc gödöllői erdőrészletben történik meg a szerkezetátalakítás, a kijelölt területek megújítása során őshonossá alakítják át az erdőket, természetesebbé és alkalmazkodó-képesebbé téve azokat.
Bővebben