Tag Archives: fenntarthatóság

Kék Bolygó – Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program

Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program - jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.

Bővebben

Fél év alatt 100 millió forint felajánlást tettek karitatív célokra a fogyasztók a kötelező visszaváltási rendszer révén

A hat hónapja kezdődött és a mindennapok szerves részévé vált kötelező palackvisszaváltási rendszer révén a fogyasztók naponta 5-6 millió italcsomagolást váltanak vissza, és a jótékonykodásra is figyelmet fordítanak: eddig összesen százmillió forintot ajánlottak fel karitatív célokra.

Bővebben

Fenntarthatósági eseményt szervezett a Munch – Az itthoni top brandek egy helyen!

“Miért menő az ételmentés?” címmel szervezett sajtóeseményt a Munch, melynek a középpontjában a cég által készített “Magyar ételpazarlási körkép” című kiadvány állt. Emellett két kerekasztal-beszélgetés során a magyar fogyasztók fenntarthatósághoz való kapcsolatát és a legnagyobb hazai élelmiszerláncok élelmiszerpazarlás elleni törekvéseit vizsgálta. Az Etele Plázában található Tejmadár üzletben megrendezett eseményt egy fenntartható workshop zárta, melyet a Meska kézműves piactér koordinált.

Bővebben

Az alumínium tolóajtókat egyre többen keresik – nem véletlenül!

Az alumínium szerkezetek szerepe a fenntartható építkezésben egyre hangsúlyosabbá válik. A modern építőiparban az energiahatékonyság és a környezetvédelem kulcsfontosságú tényezők, amelyek napjainkban konkrétan meghatározhatják a vállalkozások versenyképességét és hosszú távú helytállóságát. Az alumínium nyílászárók olyan innovatív megoldások, amelyek nemcsak esztétikusak és funkcionálisak, hanem pusztán a beépíttetésükön keresztül hozzájárulhatnak az épületek energiahatékonyságának javításához is.

Bővebben