Az E.ON Hungária csoport 74 milliárd forintos hálózatfejlesztést indít, ennek felét saját forrásból finanszírozza, másik felét pedig az uniós Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz programból (RRF) származó támogatásból, amelyet a magyar kormány előfinanszíroz - jelentette be az E.ON Hungária csoport hálózatokért felelős vezérigazgató-helyettese a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
BővebbenAgrárminisztérium: továbbra is óriási az érdeklődés a települések fásítására
Idén már harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programjára, a 10 ezer lakosúnál kisebb települések. Az ország legnagyobb fásítási programjának három szakaszában eddig ezernyolcszáz település 46 ezer fát igényelt - tájékoztatott keddi közleményében az AM.
BővebbenÁtadták az öntözésfejlesztési-oktatási beruházást Szarvason
Átadták kedden a 800 millió forintból megvalósított Öntözésfejlesztési bemutató gazdaság és képzési központot a Békés vármegyei Szarvason.
BővebbenHat napig tartott a klímaaktivisták eltávolítása egy lebontásra ítélt faluból Németországban
A művelet hatodik napján, hétfőn ért véget Németországban a kiürítés egy lignitbánya bővítése miatt lebontásra váró településen, amelyet megszállva tartottak klímaaktivisták.
BővebbenDrasztikus időjárás-változást jeleznek a következő évtizedekre az SZTE kutatói
Drasztikus időjárás-változást, a szélsőséges események gyakoribbá válását, jelentős hűtési energiafelhasználás-növekedést, jeleznek előre a Dél-Alföldön a következő évtizedekre a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
BővebbenUgyanazt akarják a budapestiek és a bécsiek, ha klímavédelemről van szó
Egynapos munkalátogatáson Budapesten járt 2023. január 11-én Jürgen Czernohorszky, Bécs város klímavédelmi tanácsnoka.
BővebbenKék bolygó – Áder János: az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat is érinti
Az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és Széll Tamás üzletét is érinti - mondta el Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának legújabb részében, amelyben folytatódott a Széll Tamás Michelin-csillagos séffel való beszélgetése.
BővebbenA Soproni Egyetem részvételével megalakult a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége
Megalakult a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (Nature Positive Universities Alliance - NPUA), amelynek egyetlen magyarországi alapító tagja a Soproni Egyetem.
BővebbenSzázadvég: növekszik az atomenergia társadalmi támogatottsága Európában
Az energiaválság hatására jelentős mértékben csökkent a nukleáris technológiát elutasítók aránya az Európai Unióban.
BővebbenA bécsiek mondhatják meg, miként tegyék zöldebbé a környezetüket
A részvételi eljárás újfajta formáját próbálta ki az osztrák főváros: kész tervek helyett három kerület lakóival közösen dolgozta ki, miként tehetik még zöldebbé, a klímaváltozásnak ellenállóbbá a környéküket.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu