Tag Archives: kolontári iszap

Iszapömlés – Új vasúti pályát építenek Kolontáron

Új vasúti pályát építenek a Veszprém megyei Kolontáron, ahol a múlt hétfői iszapömlés következtében használhatatlanná vált a pályaszerkezet. A kiürített település egykori megállójához már kiszállították a vasúti síneket, zajlik a pálya alapozása – tapasztalták a katasztrófa sújtotta településen csütörtökön tartott sajtóbejáráson a médiumok képviselői, köztük az MTI tudósítója.

Bővebben

Iszapömlés – Segélykoncert a károsultak javára

Segélykoncerten lép fel 18 magyar előadó szombaton Ajkán a vörösiszap-károsultak megsegítésére. A nagyszabású koncertre a tervek szerint a katasztrófa színhelyéhez közel, az ajkai sportcsarnokban kerül sor. Az előadás helyszíne azonban változhat - írták a szervezők csütörtöki közleményükben -, ha a szükségállapot miatt a sportcsarnokban mégsem lehet megtartani.

Bővebben

Bakonyi szabadlábon

A Veszprémi Városi Bíróság elrendelte Bakonyi Zoltán azonnali szabadlábra helyezését, közölte Bánáti János, a Mal Zrt. vezérigazgatójának jogi képviselője. Az ügyvéd elmondta: a döntés fő indoka az, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg az eljárás ezen kezdeti szakaszában. Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen.

Bővebben