A dunakeszi tőzegláp megmentéséért küzdő civil szervezetek véleménye Szabó Imre környezetvédelmi miniszternek a Dunakeszi láppal kapcsolatban 2009. február 11-én 12-én és 15-én tett nyilatkozatairól. Íme.
BővebbenSzélerőművek világítják be a sötét autópályákat
Az ötletes, környezetbarát koncepciók vesznek bennünket körül, kár is tagadni.
BővebbenSharm el Sheikh egyre környezetbarátabb üdülőhellyé válik
Kormányzati tisztviselők szerint az egyiptomi üdülőhely, Sharm el Sheikh célja, hogy 2020-ra szén-dioxid-semlegessé váljon.
BővebbenÚj környezetbarát csodajárgány keresi gazdáját
A hírességeknek és az autók szerelmeseinek sem kell többé feláldozniuk a luxust a környezettudatosság felé vezető úton. A Mercedes-Benz csak most jelentette meg az új BlueTEC tiszta dízel szabadidő-autója mellett az új S400 luxus hibridjét.
BővebbenA Toyota hibrid Priusok visszahívását is tervezi
A Toyota várhatóan kedden jelenti be hivatalosan is, hogy Japánban, az Egyesült Államokban és Európában visszahív hibrid meghajtású Priusokat is fékprobléma miatt.
BővebbenA zöld farmer – felejtse el a mosást, inkább fagyasszon!
A világ legnépszerűbb ruházati darabja is lehetne még inkább környezetbarát. Ez így van, a kék farmerek zöld útra térnek – legalábbis az egyik brazil gyártó reményei szerint.
BővebbenMadonna zöld iskolát nyit
A popsztár Madonna megalapította a Lányok Akadémiáját az afrikai Malawiban.
BővebbenHaiti megsegítésére árverezik el az agyonautogrammozott Chrysler-t
A Chrysler 300C egy speciális kiadását már mintegy 300 híresség írta alá, aki részt vett az idei Golden Globe díjátadón.
BővebbenA világ legkisebb hordozható nyomtatója nem használ tintát
A mai világ hordozható elektronikája nem is lehetne egyszerűbb az okostelefonok, laptopok, netbookok csoportjaival.
BővebbenEva Longoria környezetbarát nightclubot nyitott
A Született feleségek sztárja nagy részben az apjának köszönheti, hogy környezetvédővé vált.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu