A Kormány egyetlen követelését sem teljesítette az utcákra vonuló tömegnek.
BővebbenHaltemetővé vált egy közép-kínai folyó
Körülbelül száz tonna hal pusztulhatott el egy közép-kínai folyóban, miután minden valószínűség szerint a helyi vegyipari vállalat üzeméből ammóniát tartalmazó szennyvíz került bele - jelentette a kínai média.
BővebbenCiánveszély: segítséget kér Nagybánya
Nagybánya polgármestere a magyar kormány segítségére is számít abban a küzdelemben, amelyet a város az aranybányát birtokló céggel folytat. A 2000-es ciánkatasztrófa helyszínén egy vállalat újrakezdené a bányászatot, a város azonban lakóövezetté nyilvánította a munkaterületet. A cég pert indított.
BővebbenFukusima: háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el
Mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el egy tartályból a fukusimai atomerőmű területén. Két férfi pedig sugárfertőzést kapott.
BővebbenKörnyezetvédők tiltakoznak a pozsonyi vízerőmű ellen
A "Nem az olajvezetékre" civil szervezet aktivistáinak az a gazdasági minisztériumtól származó terv sem tetszik, amelynek értelmében egy vízerőművet húznának fel a Dunán Pozsonynál.
BővebbenA Facebook környezeti kára
12 cappuccino, vagy 36 pohár bor: ezekével egyenlő a Facebook egy oldala által kiváltott környezeti hatás. Az energiahatékonyságra vonatkozó intézkedések ellenére a közösségi háló káros kibocsátása egy év alatt személyenként 18%-al növekedett
BővebbenKína négyszer annyit fogyaszt a világ nyersanyagaiból, mint az Egyesült Államok
Nincs túl nagy hírértéke annak a megállapításnak, hogy Kína a világ legnagyobb nyersanyag-fogyasztója. Az viszont megdöbbentő, amely az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) legújabb jelentéséből tűnt ki, mely szerint az ázsiai országnak az Egyesült Államok belső nyersanyag-fogyasztásának négyszeresére van szüksége. Ez vonatkozik mindenre a különböző, építkezésekhez használt ásványoktól a fosszilis tüzelőanyagokig.
BővebbenKörnyező szigeteket is fenyeget a thaiföldi olajszennyezés
Egy turisták által kedvelt thai sziget partjait feketére festő olajszennyezés a tisztító műveletek ellenére átterjedt a közeli szigetekre.
BővebbenLeállt az egyik fukusimai reaktor hűtése, halászok tiltakoznak a szivárgások miatt
Csütörtökön rövid időre leállt a Fukusima-1 atomerőmű egyik reaktorának hűtése, miközben halászok tiltakoztak a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalatnál a közelmúltban történt radioaktív szivárgások miatt.
BővebbenA bioboltok vásárlói miatt több szén-dioxid kerül a légkörbe
Több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe a bioboltok vásárlói, mint a hagyományos szupermarketek vásárlóközönsége miatt - mutatta aki egy német felmérés.
Bővebben