A varsói kerületi ügyészség korrupciógyanú miatt eljárást indított az októberi választások után megalakult parlamenti többség pártjai által előterjesztett, a szélerőművekről szóló törvénymódosítási javaslat ügyében - közölte kedden Marcin Warchol lengyel igazságügyi miniszter és főügyész.
BővebbenMeg kell őrizni Magyarország természeti értékeit eredeti formájukban
Európában egyedülálló módon az ország területének több mint 21 százaléka, azaz 2 millió hektár Natura 2000 terület, több mint 9 százaléka, mintegy 850 ezer hektár pedig országos jelentőségű védett természeti terület - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) központi zárórendezvényén, Kecskeméten, a tárca MTI-nek kedden küldött közleménye szerint.
BővebbenA Scania kötelezővé teszi a zöld beszállítói láncot
A Scania úgy döntött, hogy a fenntartható közlekedési rendszerre történő átállás érdekében felhasználja vásárlói erejét és mostantól minden beszállítóval szemben elvárás lesz a dekarbonizációs feltételek teljesítése.
BővebbenA fogyasztók inkább javíttassák készülékeiket
Javítási utalványok és más pénzügyi ösztönzők tennék népszerűbbé a javítást mint lehetőséget.
BővebbenAz Európai Parlament támogatja a teherautók és buszok légszennyezése elleni javaslatokat
Kibocsátásmentes városi buszok bevezetését javasolják 2030-tól.
BővebbenElektronikai hulladékfeldolgozás kezdődik Szegeden
A MOHU Zrt. megbízásából megváltozott munkaképességű emberek végzik az elektronikai kis berendezések szétszerelését a Szegedi SZEFO Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá.
BővebbenFenntartható működést ajánlanak
Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a magyarországi székhelyű biztosítók számára az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokról, illetve a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről tevékenységük során.
BővebbenVilágelső a Soproni Egyetem az E-hulladék kezeléssel kapcsolatos módszertani kampányával
A világ legjobb gyakorlatait bemutató, e területen élen járó 54 egyetem közül a nemzetközi dobogó első helyére rangsorolták az UI GreenMetric versenyében a Soproni Egyetem e-hulladék gyűjtését és a hulladék kezelést bemutató pályázatát.
BővebbenElkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma
Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma, amellyel "a tudományt a város szolgálatába állítják" - jelentette be a cívisváros polgármestere hétfőn a Református Kollégium Oratóriumában.
BővebbenAz MBH Bank meghirdette a „Fenntartható Jövő Bankja” programot
Átfogó ESG-programot indít a „Fenntartható Jövő Bankja” néven az MBH Bank.
Bővebben