Nem lehet megoldás a német dízelválságra a nagy károsanyag-kibocsátás miatt a forgalomból kivont autók exportja az Európai Unió keleti tagországaiba - hangsúlyozta az Európai Bizottság lengyel tagja egy hétfői nyilatkozatában.
BővebbenHétfőtől tilos behajtani régi, szennyező dízelautókkal a brüsszeli régióba
Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bíráságot kapnak.
BővebbenÉvi négymillió halottja van a légszennyezettségnek
Egy friss ENSZ-jelentés szerint 4,2 millió ember halálát okozta a környezeti levegőszennyezettség 2016-ban.
BővebbenSokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből egy új technológiával
Sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből egy kanadai cég új fejlesztésével - számolt be róla a BBC hírportálja.
BővebbenTíz deka marhahúshoz 370 négyzetméternyi föld kell
Az élelmiszertermelés környezeti hatásainak eddig legátfogóbb elemzését készítették el brit és svájci kutatók, adataik alapján megállapították, hogy a hús- és tejtermékek fogyasztásának visszafogása az egyedüli leghatásosabb mód a bolygónkra gyakorolt környezeti hatás csökkentésének.
BővebbenA világ 13 ezer város szénlábnyomát állapították meg norvég kutatók
A világ 189 országa 13 ezer városának szénlábnyomát állapították meg norvég kutatók, számításaik szerint Szöulnak, a kínai Kantonnak és New Yorknak a legnagyobb a szénlábnyoma. Budapest a 210. helyre került.
BővebbenDízelbotrány – Visszahívnak hatvanezer Porschét károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt
Visszahívnak hatvanezer Porsche városi terepjárót károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt - közölte a német közúti közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
BővebbenKorlátozzák a régebbi dízelüzemű járművek használatát Hamburgban
A légszennyezettség miatt korlátozást vezetnek be az Euro 6-osnál régebbi dízelüzemű járművek használatára május végétől Hamburgban - jelentette be a tartományi rangú német nagyváros környezetvédelmi hatósága.
BővebbenBeperlik Magyarországot a magas légszennyezettség miatt
Bíróság elé visz az Európai Bizottság hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt - közölték csütörtökön Brüsszelben.
BővebbenKörnyezetvédelmi jogászok kérik Budapest levegőminőségi tervének felülvizsgálatát
A Levegő Munkacsoport, a Környezeti Menedzsment és Jog Egyesület (EMLA) és a ClientEarth (Ügyfél a Föld) nevű nemzetközi környezetjogi szervezet kéri az illetékes magyar hatóságot, hogy soron kívül vizsgálja felül Budapest és környéke levegőminőségi tervét.
Bővebben