Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes szerint "csalódniuk kell azoknak", akik az elektromos taxik ügyében valamiféle "egymásnak feszülésben reménykedtek" a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és főváros között; valójában az elektromobilitás térnyerését mind a tárca, mind a fővárosi önkormányzat kiemelkedően fontosnak tartja és együtt is küzd érte.
BővebbenSzálló por – Egy helyen veszélyes, többfelé egészségtelen a levegő
Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) térképén csütörtökön Budapest mellett Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Esztergom, Győr és Mosonmagyaróvár szerepelt az egészségtelen levegőt jelző narancssárga színnel.
BővebbenMilliókat kapnak a londoniak autócserére
Nagyjából 515 millió fontba (nagyjából 187 milliárd forintba) kerülne Londonnak a dízeles autók számának csökkentése – derül ki abból a jelentésből, amit a város főpolgármestere, Sadiq Khan ismertetett, írja a Bloomberg.
BővebbenA rezsicsökkentő korszerűsítéssel a levegő is tisztább lesz
Magyarországon évente több mint tízezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség következtében, derült ki az Európai Bizottság hazánkról készített környezetvédelmi országjelentéséből.
BővebbenA magyarok még mindig a használt autót veszik
Több intézkedéssel is lehetne motiválni az új autóvásárlásokat, ami által csökkenthető lenne egyebek között a légszennyezés is - mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
BővebbenTöbb helyen tovább romlott a levegő minősége
Több helyen tovább nőtt a légszennyezettség. Kedden a fővárossal együtt tizenhárom település levegőjét minősítette veszélyesnek a magas szállópor-koncentráció miatt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) kedden.
BővebbenRövid idő alatt jelentősen romlott a levegő minősége
Budapesten rövid idő alatt jelentősen romlott a levegő minősége. Továbbra is fenntartják a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfő hajnalban az MTI-vel.
BővebbenTovábbra is magas a légszennyezettség
Továbbra is országszerte magas a légszennyezettség. Északkeleten egyes településeken veszélyes, és több helyen - köztük Budapesten is - egészségtelen a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt.
BővebbenCsaknem 170 ezer autót érint a közlekedési korlátozás a fővárosban
A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint Budapesten a forgalomban lévő személyautók 28 százaléka, 169 170 gépkocsi érintett a szmogriadó miatt elrendelt közlekedési korlátozásban.
BővebbenSzmog: A fővárosból kitiltott autósok ingyen utazhatnak a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz járatain
Ingyenessé tették a szmogriadó miatt kitiltott autósoknak az utazást a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz állami megrendelésű budapesti elővárosi járatain szerda délután négy órától a szmogriadó visszavonásáig.
Bővebben