Az emberiség egy főre eső energiafogyasztása valamikor a következő évtizedben elérheti a csúcsát és 2060-ra a zöldenergia előretörésének köszönhetően az elektromos energia lesz a társadalmak fő energiaforrása.
BővebbenNovemberben rendezik a Budapesti víz világtalálkozó 2016-ot
November 28. és 30. között rendezik meg az év egyik legfontosabb magyarországi diplomáciai eseményét, a Budapesti víz világtalálkozó 2016-ot, amelyre állam- és kormányfők, miniszterek, világszervezetek, finanszírozási intézmények is jelezték részvételüket - közölték a szervezők az MTI-vel.
BővebbenNémetországban is tartanak a Tesla önvezető modelljétől
A Der Spiegel legfrissebb számában egy belső minisztériumi anyagra hovatkozva arról számolt be, hogy a Tesla önvezető autóját a közlekedésre veszélyesnek találták Németországban, különösen azért, mert a rendszer nem figyelmezteti az autó vezetőjét, ha a robotpilóta nem tudja kezelni a kialakult helyzetet.
BővebbenFelvillanyozódtunk a Párizsi Autószalonon: a jövő elkezdődött
Az idei Párizsi Autószalonon az elektromos koncepciók állnak a reflektorfényben, ami a szakértők egy része szerint a Volkswagen-dízelbotránynak és az akkumulátorárak csökkenésének is köszönhető.
BővebbenEltűnik a legolcsóbb Tesla Model X
Mindössze három hónappal a gyártás beindítása után megszűnik a nagyobbik Tesla alapváltozata a 60 kWh-s akkumulátorral. Az új alapmodell a 75D lesz, amely erősebb, nagyobb hatótávú, és drágább.
BővebbenSzabó Marcel: szmogriadó esetén a főpolgármester alkalmazza az összes korlátozást!
A jövő nemzedékek szószólója a téli időszak közeledtével egy esetleges szmogriadó esetére azt kéri a főpolgármestertől, hogy javítsa a budapesti polgárok tájékoztatását és alkalmazza a légszennyezés csökkentését szolgáló összes korlátozást - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-t.
BővebbenÁder: alig néhány évtized maradt a globális vízválság megelőzésére
Alig néhány évtized maradt a világot fenyegető vízválság megelőzésére - mondta szerdán Londonban Áder János.
BővebbenEtanolhívő terminátor és klímaszkeptikus elnökjelölt
A 69 éves Schwarzenegger etanolt és hidrogént tankol óriási terepjáróiba.
BővebbenJövőre érkeznek az elektromos buszok Komáromból
A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter.
BővebbenEz ám a rezsicsökkentés: bekapcsolták a 43 000 négyzetméteres naperőművet
A logisztika területén dolgozó GEFCO svájci, Courgenay városában található telephely tetőszerkezetére építették meg a 4 és fél focipálya alapterületű fotovoltaikus erőművet.
Bővebben