Mintegy 4,5 milliárd euró összegű pályázatot írt ki az Európai Unió alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra és megújuló energiaforrásokra - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján.
BővebbenNapelemes töltőállomásokat tesztelnek Japánban
Miután a benzin és a gázolaj ára rohamos növekedésbe kezdett, és akadnak olyanok is, akik emellett még a globális felmelegedés miatt is aggódnak, egyre nagyobb figyelem irányul az elektromos járművekre.
BővebbenMennyibe kerül a korszerű fűtés?
Makk Árpád műszaki referens, építészeknek tartott előadásában, egy statikailag kész téglaház példáján - hőtechnikai számításokkal és költségvetési adatokkal - négy korszerű fűtéstechnikai megoldást mutatott be.
BővebbenRepülő szélturbinák a tiszta energiáért
Fura sárkányrepülő? Hitchocki madárraj? Nos, egyik sem, viszont egy ígéretes új technológia: a lebegő szélerőmű látható a képen.
BővebbenEtanollal hajtott buszok Brazíliában
A több millió lakossal rendelkező brazil nagyvárosban 15 ezer busz vesz részt a tömegközlekedésben. A helyi közlekedési hatóság első ízben 200 busz beszerzését tervezi, de a városvezetés elképzelése szerint 2018-ig a teljes flottának át kell állnia megújuló üzemanyag használatára.
BővebbenA brit napelemes repülőgép rekordot döntött
Beépített napelemekkel működik a britek egyik legnagyobb büszkesége, a Zephyr nevű repülőgép, amely nemrégiben rekordot döntött. Két hétig volt ugyanis megszakítás nélkül a levegőben - ezzel pedig jócskán megdöntötte az előző rekordot.
BővebbenFűtésre is szolgálhat a városok alatti meleg talajvíz
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett a nagyvárosok alatti talajvíz hőmérséklete a legújabb kutatások szerint, s ez a hő akár a városok fűtéséhez is hozzájárulhat kutatók szerint.
BővebbenMennyire zöld a törökbálinti Telenor ház?
Először is ki kell jelentenünk, hogy a ház valóban zöld.
BővebbenKompakt szélerőmű otthonra – vége a kifogásoknak
Egy szuper házi áramtermelő készülékre akadtunk a minap, amivel a szélenergia segítségével spórolhatunk áramszámlánkon, hogy több maradjon karácsonyi ajándékra.
BővebbenAz év végéig elfogadhatja a kormány a megújuló energia stratégiát
Év vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet - közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción, pénteken.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu