Kentucky állam egy főre jutó villamosenergia-fogyasztása az egyik legmagasabb az Egyesült Államokban, az ott található nem megújuló energiaforrás, a szén miatti alacsony költségeknek köszönhetően.
BővebbenAz energiaszükséglet fele megújuló energiából, vajon melyik ország ez?
Nem kis terveknek néz elébe a skandináv ország.
BővebbenGeotermikus hőenergiával is fűtenek majd Miskolcon
Hosszú távú, 2030 végéig szóló hőenergia szállítási szerződést kötött pénteken a PannErgy Polifon Zrt. többségi tulajdonában lévő Miskolci Geotermia (MG) Zrt. a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft.-vel, a társaság évente mintegy 113 ezer gigajoule geotermikus hőenergiát szállít majd a Mihő-nek.
BővebbenGoogle és az új napenergia technológia
A Google jól ismert a keresőmotor technológiájáról.
BővebbenTúlzott állami pluszforrás nélkül is élénkíthető zöldenergia szektor
Az alternatív energiaszektor élénkítéséhez csak részben kell állami, vagy uniós többlettámogatás, ám szükséges egyebek között a támogatási és a pályáztatási rendszert felülvizsgálata és az új EU források feltárása - mondta Balogh László, a Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMSZ) elnöke az MTI-nek, annak kapcsán, hogy a Fidesz programja kiemelt szerepet szán a zöld fejlesztéseknek.
BővebbenAz amerikai környezetvédelmi hivatal a klímaváltozás hatásaira int
Egyre több hőhullámokkal kapcsolatos haláleset, egyre nagyobb, áradásokból származó ingatlankár és a gleccserek olvadása miatt emelkedő tengerszint - néhány dolog, amire az amerikaiaknak a klímaváltozás következtében fel kell készülniük az ország környezetvédelmi hivatalának (EPA) napokban megjelent elemzése szerint.
BővebbenHúzóágazat lehetne a napenergia-hasznosítás a Közép-Dunántúlon
Húzóiparággá akarják fejleszteni a napenergia-hasznosítást a Közép-dunántúli régióban; a piaci megjelenés és az iparág fejlesztése érdekében klaszterbe tömörültek az érintett vállalkozások, non profit intézmények - hangzott el egy szerdai székesfehérvári rendezvényen.
BővebbenPennsylvaniában még a nap is jobban ragyog
Az Amerikai Egyesült Államok top 5-be szeretne kerülni a megújuló energiák felhasználásának területén.
BővebbenÚjabb klímacsúcs, ezúttal Bolíviában
Környezetvédők, globalizációkritikus írók és aktivisták, őslakos és latin-amerikai vezetők gyűltek össze Bolíviában az "emberek klímacsúcsán", amelynek célja "alulról jövő" javaslatok megfogalmazása az év végi mexikói ENSZ-klímatárgyalásokra.
BővebbenAz EU túlteljesíthet
Az EU teljesíteni tudja 2020-ra a 20 százalékos megújuló energia célt – hivatkozva az Európai Szélenergia Társaság (EWEA) elemzésére, amely mind a 27 tagállam dokumentumainak előrejelzésével készült.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu