Sokan azért vágnak bele a házi áramtermelésbe, mert egy ezzel akár az áramszünet is kivédhető. Persze ennél jóval nyomósabb érv, hogy hosszú távon az otthoni áramfejlesztéssel pénzt takaríthatunk meg, miközben a környezetet is védjük.
BővebbenMegduplázná első félévi forgalmát a Bács-Zöldenergia Kft.
A tavaly augusztusban alakult kecskeméti Bács-Zöldenergia Kft. az idén 40 millió forint árbevételre számít, vagyis a második fél évben megismétli az első féléves teljesítményét, pedig a zöldenergia terén június óta megszűnt az állami támogatás - mondta Várnai Jenő, a társaság ügyvezetője kedden az MTI-nek.
BővebbenNapelemes robotok harcolnának az olajszennyezés ellen
A jövőben autonóm robotok hada segíthet kezelni az olajszennyezéseket.
BővebbenSchwarzenegger zöldülő lelke újabb céget hozott Kaliforniába
Számos napelem gyártó cég tervezi, hogy az Amerikai Egyesült Államokba viszi tovább a tudását.
BővebbenRománia gőzerővel a napenergia hasznosításban
Romániában Kolozs megye lesz az első, amely kizárólag alternatív energiaforrásokat fog hasznosítani.
BővebbenNapelemek Károly herceg rezidenciájának tetején
Napenergiát tervez előállítani hivatalos londoni lakhelyén Károly herceg.
BővebbenNyári csúcserőművek lehetnek a napelemek
Magyarország villamos energia igényének 12-szeresét lehetne előállítani napenergiából úgy, hogy a napelemek nem vennének el helyet a mezőgazdaságtól - állítja közleményében az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platformja (IMNTP), amelyet eljuttatott az MTI-nek is.
BővebbenMegalakult az európai Aktívház Szövetség
Az európai építőipari cégek és az építőipari kutatóintézetek több mint 50 képviselőjének részvételével Koppenhágában megalakult az Active House Alliance (Aktívház Szövetség) - közölte az egyik alapító, a dán Velux magyarországi leányvállalata az MTI-vel.
BővebbenA székely házak a legzöldebbek Romániában
A Kovászna megyeiek vezetik a Zöld Ház programra sikeresen pályázók eddig közzétett listáját Romániában.
BővebbenVan jövője a napelemes autónak
A győri Széchenyi István Egyetem csapata, a SZEnergy Team idén harmadszor nyert napenergia kategóriában első helyezést a Shell Eco-Marathon versenyen. A Rába Ringen fontos teszteket végeztek el az autóval, ahol közben sokféle elektromos jármű is megfordult.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu