Alig töredékét használjuk fel a hazai, évről-évre termelődő biomassza kincsnek, de ez a kevés adja hazánk megújuló energiafelhasználásának 80 százalékát. A fel nem használt készlet pedig egyszerűen elrohad valahol, miközben mind az uniós kötelezettségek, mind a józan ész ennek ellenkezőjét sugallná - olvasható a REECO Hungary Kft. közleményében.
BővebbenVízszigetelés napelemmel
Sokan tudjuk, hogy a napelemes rendszer hosszú távon nemcsak költségkímélő, de profit teremtő hatása is van.
BővebbenJapán a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat az idén
Japán az idén Kína után a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat a megújuló forrásokból származó áramért a piacinál magasabb árakat kínáló kormányzati ösztönző programnak köszönhetően - jelentette csütörtökön a Bloomberg.
BővebbenMegújuló energiákat is hasznosít majd az új szegedi klinikai tömb
Környezetbarát technológiát és megújuló energiaforrásokat is hasznosít majd a Szegeden most épülő új klinikai tömb, ahol a jelenleg elérhető leghatékonyabb energiatakarékos technológiákat építik be – közölte a projekt vezetője szerdán.
BővebbenJapánban csökkentik és 20 évre rögzítik „napáram” díjtételeit
A japán kormány pénteken jóváhagyta azt a javaslatot, hogy 10 százalékkal csökkenjen a naperőművekből származó villamos energia ára. Az új díjtétel április 1-jén lép életbe, és húsz évig lesz érvényben.
BővebbenÜveg, ami fűt és hűt
A GlassX Crystal üvegezés a napsugárzás hőenergiává alakításával a helyiségek fűtésére szolgáló hőt termel, méghozzá vezetési és tárolási veszteség nélkül, azaz magas hatásfokkal. Már a szórt napsugárzásból is energiát nyerő üvegszerkezet télen napenergiával fűtött cserépkályhaként működik.
BővebbenA Bosch is bezárja napelemes üzletágá
Újabb nagy szereplő száll ki a napelemes üzletágból: ma jelentette be a Bosch, hogy bezárja PV üzletágát, mivel az 2,4 milliárd euró veszteséget halmozott fel.
BővebbenNövekszik a napenergia térhódítása a fejlődő országokban
Afrika és Ázsia szegényebb, vidéki területein a napenergia nem a spórolásról vagy a környezetvédelemről szól. Megfelelő infrastruktúra hiányában sok közösség csak így tud elektromossághoz jutni, számukra ez akár létszükséglet is lehet.
BővebbenNapelemmel társított Honda járművek az USA-ban
Különféle fizetési konstrukciókban a Honda japán járműgyár arra szánta el magát, hogy az USA-ban forgalmazott elektromos és hibrid autóihoz napelemet is adna.
BővebbenMunkára kész a legnagyobb naperőmű
Kiállta az első próbákat a kaliforniai Mojave sivatagban épülő, a világ legnagyobb naphőerőművének tervezett Ivanpah névre “keresztelt” hatalmas létesítmény
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu