Az MVM személyre szabott energetikai tanácsadással, naprakész ismeretekkel rendelkező energetikai tanúsítói csapattal segíti az Otthonfelújítási Programban pályázni vágyókat, és utólagos pénzügyi hozzájárulást nyújt a pályázati saját forráshoz - közölte az MVM Otthon Plusz Zrt. pénteken az MTI-vel .
BővebbenÜtemezetten halad az Otthonfelújítási program
Megnyílt a regisztráció lehetősége az Otthonfelújítási program megvalósításában kivitelezőként és tanácsadóként opcionálisan bevonható vállalkozások számára is. Azon igénylők, akik bizonytalanok, hogy saját maguk képesek-e megtervezni a 30 százalékos primer energia-megtakarítást - ami a pályázat primer feltétele - elérő fejlesztéseket, tanácsadóhoz vagy integrátorhoz fordulhatnak, akik a szakmai tanácsadás mellett a megvalósítás lépésein is átsegítik a pályázókat - ajánlotta kedden kiadott közleményében Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.
BővebbenAz ipari teljesítmény helyreállását is eredményezheti az otthonfelújítási program
Az ipar teljesítményét a nemzetközi környezet, különös tekintettel a német gazdaság gyengélkedése húzza vissza, miközben a magyar gazdaság alapvető tényezői jól teljesítenek, nő a reálbér, a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatottság - állapította meg a májusi ipari adatokat elemezve Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.
BővebbenOTP: a legtöbben épületszigetelésre és ablakcserére költenék az otthonfelújítási támogatást
A legtöbben épületszigetelésre és ablakcserére költenék az otthonfelújítási támogatást, de napelemet vagy hőszivattyút is sokan vennének a hétfőtől igényelhető forrásból - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
BővebbenAz Otthonfelújítási program célja az energiahatékonyság
Az Otthonfelújítási program célja az energiahatékonyság. Azok a családok, amelyek 1990 előtt épült házuknál igénybe veszik a programot és energiahatékonysági beruházást hajtanak végre, kifejezetten pozitív hatással számolhatnak hosszú távon a rezsiköltségeknél és növelhetik a ház értékét is - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
BővebbenOtthonfelújítási program – elérhető az építési termékek
Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája - jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
BővebbenFábián Gergely: jövő hétfőn indul az Otthonfelújítási program
Jövő hétfőn indul az Otthonfelújítási program, amely az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését támogatja európai uniós forrásból - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
BővebbenMegérkeztek a várva várt módosítások az Otthonfelújítási Támogatásban
Hamarosan indul az otthonfelújítási támogatás.
BővebbenJúlius elsején indul az otthonfelújítási program
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás - közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
BővebbenHamarosan indulhat az otthonfelújítási program
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Bővebben