Tag Archives: pályázat

Távfűtés olcsóbban? Akár 200 ezer háztartás fizethet a valós fogyasztás alapján

Az ötmilliárd forintos keretösszegű kiírás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segíti a társasházakat és lakásszövetkezeteket, a 100 százalékos támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartás fizethet majd a tényleges fogyasztása alapján, kevesebbet a távfűtésért - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.

Bővebben

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a tavaly meghirdetettekkel és az idén megjelenőkkel összesen, 73 kiírás segíti a gazdálkodókat - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Dél-Balaton Zrt. és Délnyugat-Balatoni Gazdakör 2025-ös II. szakmai rendezvényén, Balatonszentgyörgyön az AM csütörtöki közleménye szerint.

Bővebben

AM: újabb pályázati felhívás érhető el a kertészeti termelés fejlesztésére

Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy meghatározó jelentősége van a korszerű termesztéstechnológiák, gépek, eszközök használatának a kertészeti ágazatban, ezért az agrártárca egy 25 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet meg az érintettek számára. A támogatási kérelmek benyújtása 2025. április 2-ától lehetséges - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.

Bővebben