Önkéntesek, hulladékgazdálkodási szakemberek és kutatók segítségével mérik fel a PET Kupa szakemberei a műanyagszennyezés gócpontjait a Tisza teljes hosszában, A Tiszta víz, boldog Tisza elnevezésű program keretében - közölte a PET Kupa kommunikációs vezetője az MTI-vel.
BővebbenÍgy is lehet: a túlfogyasztás helyett tudatos döntések
Lezárult a dm Kezdd kicsiben kihívása, a vállalat 1 millió forinttal támogatja a jövő évi Tiszai PET Kupát.
BővebbenHulladékkezelő láncot építettek a Felső-Tiszára a műanyagszemét ellen
Befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű, költségvetési forrásból finanszírozott Felső-tiszai hulladék-mentesítési projekt, a beruházást Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter adta át kedden Vásárosnaményban.
BővebbenLátványosan csökkent a szemét a Tisza árterében az önkéntes akciók eredményeként
A Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszán, csaknem 80 folyamkilométeres távon, 16 hajó és 320 fős legénység bevonásával, a Természetfilm.hu Egyesület szervezésében valósult meg a 7. Tiszai PET Kupa.
BővebbenSaját építésű pillepalack-hajókkal indulnak szemetet gyűjteni a Tiszán
Augusztus első hetében ismét vízre szállnak a PET Kupa kalózcsapatai, hogy napokon keresztül gyűjtsék hajóikkal a hulladékot a Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszán.
BővebbenÖsszefogás indult a tiszai szemét ellen
Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe - jelentette ki a témában tartott keddi sajtóeseményen az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.
BővebbenHamarosan a Tisza-tavat tisztítják a PET Kalózok
Az immár hagyományosnak mondható Felső-Tiszai PET Kupa sorozatot idén a Tisza-tavi futammal bővíti a környezetvédelem iránt elkötelezett Természetfilm.hu Egyesület.
BővebbenPET Kupa: kihívások és sikerek
Idén augusztusban 6. alkalommal szálltak vízre lelkes önkéntesek, hogy a Felső-Tiszát megtisztítsák a főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladéktól. Minden eddigi rekordot megdöntve, 8 nap alatt több mint 10 tonnányi PET-palacktól, műanyag flakontól, üvegtől és egyéb háztartási hulladéktól mentesítették a folyót.
BővebbenMikroműanyag úszik a Tiszában
Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot egy független laboratórium.
BővebbenIsmét rekordot döntött a PET Kupa
50 méteres uszodai medence egy sávjának megfelelő szemétmennyiséggel kevesebb úszik a Tiszán.
Bővebben