A Cardiffi Egyetem kutatói által elkészített tanulmány a szakértők szerint az első bizonyítéka annak, hogy a folyókban lévő műanyag-szennyezés utat talált a vadvilágba és bekerült az táplálékláncba.
BővebbenJövő nyártól tilthatnak be egyes egyszer használatos műanyagokat
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
BővebbenMégsem tiltja be a kormány az egyszer használatos műanyagot
Az erről szóló törvényjavaslatot – ahelyett, hogy az Országgyűlés elé került volna – Semjén Zsolt a kormány nevében visszavonta, írta a hvg.hu.
BővebbenMivel csomagoljak, ha betiltják a műanyag csomagolókat?
Éves szinten több mint tízezer tonnányi terméket érinthet az egyszer használatos műanyagok küszöbön álló magyarországi tilalma - hívta fel a figyelmet a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) kedden.
BővebbenAz indokolatlan felhalmozással a háztartási hulladék mennyisége is nő
Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
BővebbenAdománygyűjtő program indult a Tisza forrásvidékének hulladékmentesítésére
A Tiszai PET Kupa szervezői és önkéntesei közösségi adománygyűjtő programot indítottak Francz Bélának, aki jelenleg egy elöregedett teherautó segítségével küzd a hulladékszennyezés ellen a Tisza forrásvidékénél.
BővebbenMi a teendő a megunt, elromlott okostelefonokkal?
Manapság az egyik legdinamikusabban képződő elektronikai hulladékot a különböző okostelefonok, tabletek és laptopok jelentik. Ezek élettartama ugyanis igen rövid csupán 2-5 év.
BővebbenJövőre betiltják Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat
Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
BővebbenMától lehet online nevezni az MTSZ által szervezett Gerecse50 teljesítménytúrára
Az immáron 39. alkalommal zajló Gerecse50 teljesítménytúra a Magyar Természetjáró Szövetség egyetlen ilyen típusú rendezvénye. 8000 túrázót várnak.
BővebbenAz italgyártók növelik az újrahasznosított műanyagok arányát
Az ásványvíz- és üdítőital gyártók 2030-ig 50 százalékra növelik az újrahasznosított műanyag alapanyagok arányát a palackokban, és valamennyi cég saját kampányt indít az italcsomagolások szelektív gyűjtésének népszerűsítésére.
Bővebben