További pénzbeli támogatás és tárgyi adományok érkeztek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak támogatására, a független színházi társulatok és színházi befogadó helyek pedig jótékonysági eseményt tartanak december 19. és 21. között Budapesten.
BővebbenTöbb mint hétmilliárd forint támogatást kapnak az erdészetek
Összesen mintegy 6.400 darab kérelemre csaknem 7,4 milliárd forint támogatást ítéltek meg öt erdészeti jogcím esetében. A támogatások folyósítását még az idén megkezdik, amelynek forrása a nemzeti és az uniós keretből is biztosított - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az MTI-vel.
BővebbenHogyan lehet elrontani egy jó támogatási rendszert?
Többször esett szó már a betáplálási támogatásokról (feed-in-tariff, FiT), aminek hátterét, és külföldi tapasztalatait szeretném itt egy kicsit boncolgatni.
BővebbenHatvan százalékos támogatást igényelhetnek a klímabarát házak tulajdonosai
A jövő héten már letölthető a Környezetvédelmi Minisztérium honlapjáról a klímabarát otthon II” pályázat részleteit tartalmazó dokumentum – jelentette be saját, négy éve alternatív energiával üzemelő leányfalui házában Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
BővebbenJúlius végéig igényelhető a környezetgazdálkodási támogatás
Megváltozott feltételek mellett július 27-ig igényelhető az agrár-környezetgazdálkodási támogatás - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
BővebbenTámogatás a környezet helyreállítására a szombathelyi Florescának
Floresca Környezetgazdálkodási Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából 327 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el rekultivációs programjainak elvégzésére.
BővebbenTámogatás a főváros környéki erdők fejlesztésére
A Pilisi Parkerdő Zrt. összesen 460 millió forintos európai uniós és magyar állami támogatást nyert el környezetvédelmi pályázaton a kezelésében lévő Budapest környéki erdők helyreállítására és védelmére - mondta Zambó Péter, a társaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
BővebbenKözel kétmillió eurós támogatás a Kelet-Bakony természetvédelmére
A Kelet-Bakony természetvédelmére 1,7 millió eurós támogatás fordítható az elkövetkező öt évben, a közvetlenül Brüsszelből finanszírozott LIFE + Közösségi Program keretéből. A nyertes konzorcium képviselői Veszprémben, a HM Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. központjában írták alá az együttműködési megállapodást szombaton.
BővebbenÖtszázmillió forintos támogatás a PannErgy fúrókapacitásához
A PannErgy Nyrt. geotermikus kútfúró stratégiai partnere, az Aquaplus Kft. részére 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül, a PannErgy által igényelt fúrókapacitást biztosító fúróberendezésre - közölte a PannErgy a BÉT honlapján pénteken.
Bővebben