Játékos foglalkozásokkal, kézműves programokkal, interaktív kiállításokkal és vezetett sétákkal várják május 28-án, gyereknapon a családokat Tihanyban, ahol a résztvevők a Tihanyi-félsziget történeteivel, legendáival és a táj kialakulásával, élővilágával ismerkedhetnek meg.
BővebbenTöbb mint 100 ökológiai témájú film lesz látható a Környezetvédelmi Filmfesztiválon
Több mint 100 órányi ökológiai témájú filmet láthat a közönség a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, amelyet május 19. és 21. között rendeznek meg a Gödöllői Királyi Kastélyban.
BővebbenÁtadták a „Környezet Védelméért” díjakat
A környezetvédelem területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeket és magánszemélyeket díjaztak pénteken a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) által megrendezett Országos Környezetvédelmi Találkozón és Díjátadó gálán - közölte az KSZGYSZ az MTI-vel hétfőn.
BővebbenNövelik az árvízi biztonságot a Közép-Tisza völgyében
Az árvízi biztonság növelését szolgáló projektet valósít meg a Közép-Tisza völgyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciuma az Európai Unió és a magyar állam 7,459 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a konzorciumi tag Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn közleményben az MTI-vel.
BővebbenEM-helyettes államtitkár: a levegőminőség javítását célzó HungAIRy projekt félidejénél tart
Félidejéhez érkezett a levegőminőség javítását célzó, 2019-ben indult HungAIRy LIFE integrált projekt - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
BővebbenArra biztatják a bécsieket, májusban ne nyírjanak füvet
A bécsi környezetvédelmi szervezet, a Die Umweltberatung arra biztatja az osztrák főváros lakóit, hogy csatlakozzanak a No Mow May – fűnyírás-mentes május mozgalomhoz és egy hónapon át ne nyírjanak füvet a kertjükben.
BővebbenNagy István: 90 milliárd forint értékű természetvédelmi beruházás jött létre Magyarországon az elmúlt 12 évben
A természeti örökség megőrzése érdekében az elmúlt 12 évben Magyarországon több mint 90 milliárd forintnyi természetvédelmi beruházás jött létre - mondta az agrárminiszter pénteken a Hortobágyon, az ország első nemzeti parkja alapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
BővebbenKözzétette első Fenntarthatósági Jelentését az OPUS GLOBAL
Elkészült az OPUS GLOBAL Nyrt. első, önálló Fenntarthatósági Jelentése, amelyet a nemzetközi fenntarthatósági jelentéstételi sztenderdek szem előtt tartásával készítettek - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
BővebbenFaültetés ferencvárosi labdarúgók közreműködésével a Budakeszi Vadasparkban
Környezetvédelmi akció keretében faültetésen vett részt csütörtökön a Ferencváros négy labdarúgója - Botka Endre, Bogdán Ádám, Pászka Lóránd és Vécsei Bálint -, a klub néhány szurkolója, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.
BővebbenÓriásit ugrott az illegális erdőirtás az elmúlt évtizedben Brazília őslakosok lakta vidékein
Százhuszonkilenc százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén az őslakosok földjein - derült ki a Sao Pauló-i Kutatási Alapítvány kedden közzétett tanulmányából.
Bővebben