Az elektromos autók terjedésével párhuzamosan nő a töltési helyek száma. Magyarországon eddig nem volt olyan, egységesen elfogadott közlekedési, illetve információs tábla, amely egyértelműen jelölné a tulajdonosok, illetve a használók számára a gépjárművek töltési lehetőségét, jelenleg a KRESZ sem rendelkezik erre vonatkozó tábláról.
BővebbenElfogyott a Tesla egyik versenytársának a pénze
A Faraday Future új modelljének bemutatása késhet, miután a napokban leállították a cég Las Vegas-i gyárában a munkát, “tőke és erőforrás” hiányában.
BővebbenLopta a napelemes tetőcserép ötletét a Tesla vezére?
Egyedülálló újdonságként mutatta be a tech világ egyik szupersztárja, Elon Musk új, napelemes tetőcserepét. Valójában viszont úgy tűnik, van, aki már közel 10 éve gyárt hasonlót.
BővebbenItt a Tesla kihívója, pedig még nincs is itt
A Faraday Future nevű cégtől sokat azt várják, hogy a Tesla kihívója lehet az elektromos autók gyártásában, és a 2017-es CES kiállítás egyik nagy sztárja lehet.
BővebbenNémetországban is tartanak a Tesla önvezető modelljétől
A Der Spiegel legfrissebb számában egy belső minisztériumi anyagra hovatkozva arról számolt be, hogy a Tesla önvezető autóját a közlekedésre veszélyesnek találták Németországban, különösen azért, mert a rendszer nem figyelmezteti az autó vezetőjét, ha a robotpilóta nem tudja kezelni a kialakult helyzetet.
BővebbenMegnyílt Európa legnagyobb elektromos autó töltőpontja
Összesen 28 töltőponttal átadták Európa legnagyobb elektromos autó töltőpontját a norvégiai Nebbensben.
BővebbenKomáromban telepedik le a kínai Tesla
A BYD-csoport szinte mindenben amerikai riválisa előtt jár.
BővebbenEgyre több tárolható napenergia Hawaiion
Hogyan világíthatunk éjszaka is napelemeinkkel? Mit kezdhetünk a megtermelt zöld energiatöbblettel?
BővebbenImádják az emberek, ömlenek a megrendelések az eddigi legolcsóbb Teslára
A luxusmodellek belépőszintjeként emlegetett Tesla Model 3 átszámolva 9,5 millió forinttól indul.
BővebbenCsapást mér az olajárra a Tesla új autója
A legnagyobb olajfelhasználó a közlekedés, és az elektromos járművek robbanásszerű terjedése visszaszorítja a keresletet. Az igazi olajpiaci felfordulás még csak most kezdődik.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu